2024. március 29., péntek

Élményelemekkel gazdagított medencék

A magyarkanizsai Tisza-parton felújított medencék használata idén ingyenes

Fejsztámer Róbert, Magyarkanizsa polgármestere tegnap megtekintette a Tisza-parti strandon hétfő óta működő medencéket, értékelte a beruházást, valamint nyilatkozott a további idegenforgalmi és turisztikai fejlesztési lehetőségekről.

Nem csak felújítás, komoly átépítés történt, a magyarkanizsaiak pedig máris birtokukba vették a felújított medencéket

Nem csak felújítás, komoly átépítés történt, a magyarkanizsaiak pedig máris birtokukba vették a felújított medencéket

– Külön örömömre szolgál, hogy tudtuk tartani a határidőt, és július 31-ével befejeződtek a medence felújítási, átépítési munkálatai. Ebbe beletartozott a régi medence rekonstrukciója, betonelemeinek átépítése, valamint a medence bevonása szálerősített fóliával. A kis medence szintén megújult, valamint élményelemekkel gazdagodott. Megépült a tervezett új medence is, a régi jobb oldalán, egy három méter magas és hat méter hosszú csúszdával. A masszázselemek mellett teljes kapacitással működik a fürdő egyedi ürítő és feltöltő rendszere. A próbaüzemre egy napot szántunk, és ez alatt bebizonyosodott, hogy minden az elvárásaink szerint működik. Az önkormányzatnak rövid időn belül sikerült befejeznie ezt a nagy horderejű, 16 millió dinár költségvetésű tervezetét, melyhez hasonló a Tisza-parton nem volt az elmúlt 20 évben. Nemcsak egy szimpla felújításról van szó, ezt mindenki láthatja, aki ellátogat a strandra, hanem komoly átépítésről. Immár három medencében érezhetik magukat jól a fürdőzők. A medencehasználat a nyári szezon hátralévő részében ingyenes – mondta a polgármester, majd hozzátette:

– A medenceátépítési projektum jó kezdete mindazon elképzelésnek és jövőbeli beruházásnak, ami a következőkben jellemezni fogja a községünket, kiemelten az idegenforgalom területén. Minden évben lesznek nagyobb horderejű terveink, amelyekkel nem csak a városunkat kívánjuk felvirágoztatni. Igyekezni fogunk a községünk falvainak is biztosítani olyan tartalmakat, amelyeket a polgárainkon kívül az idelátogató turisták is élvezhetnek.

A sajtótájékoztatón még szó esett a medence működtetését előíró házirend fontosságáról, ami többek között megköveteli az objektum bekerítését is, hiszen az évnek vannak olyan szakaszai, amelyek nem engedik meg a létesítmény működését, viszont a medencének akkor is biztonságban kell lennie.

– A helyi Vöröskereszt és sportolók, valamint a kivitelező segítségével egy csapat fog a medence szolgálatában állni a működésének idején. Műszaki szakemberekre, úszómesterekre, rendfenntartókra gondolok, akiknek az összehangolt munkája – hét közben délelőtt tíz órától délután hatig, hétvégenként kilenctől hétig – megteremti mindazon feltételeket, amelyek a létesítmény zökkenőmentes üzemelését és a fürdőzők biztonságát szavatolni fogja.

Fejsztámer Róbert tájékoztatója végén kitért arra a fontos momentumra, hogy az önkormányzat a következőkben a község több területén általános szempontból kíván idegenforgalmi tartalmakat fejleszteni, amelyeket 12 hónapos időszakra terveznek, míg a strandszezon és az azt közvetlen megelőző, követő rendezvények csak 3-4 hónapot ölelnek fel. Ennek ellenére további beruházások várhatóak a Tisza-partot illetően. A strand régi varázsát vállalkozók segítségével fogják előhívni, megidézni.