2024. március 28., csütörtök

Autóbusszal táborba

Nyári gyermek- és ifjúsági táborok a Községi Unió szervezésében

Augusztus 15-étől 20-áig két diáktábornak is otthont ad a topolyai tájház. Tizenegyedik éve hangozhat ott fel a Községi Unió szervezésében zajló táborok „himnusza”, az Autóbusszal táborba című dal. Azóta rendezik ugyanis a Kreatív szabadidő tábort, valamint 9. éve él a Művészbarlang elnevezésű, Cservenák Erzsébet nyugalmazott rajztanár vezette képzés.

Pillanatkép az elmúlt évi táborból (Szabó Anikó felvétele)

Pillanatkép az elmúlt évi táborból (Szabó Anikó felvétele)

A Községi Unió polgári szervezet célkitűzései között van, hogy a Topolya községi, elsősorban a mezőgazdasággal foglalkozókat, a földműveseket segítse hivatalos ügyintézéseik során a különböző adminisztratív feladatok kivitelezésében. A civil szervezet további meghatározó célkitűzése az ifjúság felé való nyitás, amelynek egyik megvalósulási formája a táborszervezés. A szervezet 2016 nyarán is a hétéves kisiskolások korosztályától kezdve, minden érdeklődő általános iskolás korú alkotó kedvű tanulónak tartalmasabbá kívánja tenni a nyári szünidőt a Kreatív szabadidő tábor és a Művészbarlang szervezésével. A Kreatív szabadidő tábor az idén a Csodálatos állatvilág elnevezést viseli, utalva arra, hogy ezúttal az állatvilág ihleti annak programját. Színhelye most is a topolyai tájház lesz, csakúgy, mint a Művészbarlangé, ahol a tíz évnél idősebbek a vászonra, a falapra történő olajfestéssel, valamint a batikolással ismerkedhetnek meg.

– A Kreatív szabadidő táborban a kezdetektől fogva, így az idén is két óvónő, ezúttal Fekete Edit és Tadić Leonóra vállalnak kulcsszerepet. A gyerekek a tábor minden napján más-más élőhelyről származó állatcsoportot fognak megismerni, pl. a dzsungel és a szavanna, a tenger, a madarak élővilága is körvonalazódik, erdei és háziállatokkal is ismerkedhetnek. Amellett, hogy újat tanulhatnak az állatokról, új praktikákat sajátíthatnak el azok illusztrálásáról, bizonyos rajztechnikákról. Az állatvilághoz kötődő egy-egy motívum kézműves termék formájában való megjelenítése is szerepel a programban, továbbá a szabadidős tevékenységek során az énekes-játékos foglalkozások jellegére is kihat. A táborban Kovács Hargita és Kurcinák Melissza a rajzkészségfejlesztést tűzi ki célul – osztotta meg lapunkkal Lepeda Csilla, a Községi Unió irodavezetője.

Mint megtudtuk: a táborokban a résztvevők száma korlátozott, jelentkezéseket augusztus 12-éig fogadnak a 062-80-06-531-es számra. A topolyai önkormányzat és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. által támogatott táborszervezés idején mindkét csoport számára 8.30-tól 13 óráig tartanak a foglalkozások. A részvételi díj 1500 dinár, mely ár magában foglalja a délelőtt folyamán biztosított uzsonnát, üdítőt is. A tábor zárórendezvénye augusztus 20-án, szombaton lesz, amikor is alkalmi kiállítást láthatnak a résztvevők munkáiból, kik emléklapokban is részesülnek.