2024. március 29., péntek

Mi lesz az „örökös” egyetemistákkal?

A „nagykönyv” szerint az ember lánya vagy fia a középiskola után főiskolára, egyetemre iratkozik, rendszeresen jár előadásokra, szorgalmasan tanul, vizsgázik és időre vagy maximum egy-két év késéssel megszerzi a diplomát. Az ember élete azonban gyakran nem úgy alakul, ahogyan az a nagykönyvben meg van írva. Igaz ez az „örökös” egyetemistákra is, akik még a bolognai rendszer 2005-ös bevezetése előtt kezdték meg tanulmányaikat. Egyes adatok szerint 12 ezren, más források szerint 19 ezren vannak azok, akik még a régi rendszerű képzésben tanultak, és akiknek szeptember 30-áig be kell(ene) fejezniük a tanulmányaikat. Ám kifutottak a határidőből, most újabb két év haladékot szeretnének kapni. Több mint 5000 aláírást gyűjtöttek össze, és szeretnék Aleksandar Vučić kormányfőt is megnyerni, hogy álljon melléjük. Ellenkező esetben elvesznek az egyetemi éveik, a befektetett munkájuk.

(Fotó: Ótos András)

(Fotó: Ótos András)

Annyit tudni, hogy ha továbbra is tanulni akarnak, be kellene lépniük a bolognai képzésbe. A miniszterhelyettes magyarázata szerint beiratkozhatnak a korábbihoz leginkább hasonló egyetemi szakra, és a vizsgák egy részét is elismernék nekik. Ám az nyilvánvaló, hogy az eltérő tanrendek miatt éveket veszítenek. „Az, aki jelenleg abszolvens, és csak egy-két vizsgája maradt, jó esetben másod-, még szerencsésebb esetben harmadéves lenne ismét. Nem csak az időről van szó, hanem nem kevés pénzről is, hisz a vizsgák elismertetése is nem kis összegbe kerül, tandíjat kell fizetni…” – magyarázta a petíció egyik kezdeményezője, aki feltételezi, hogy karonként más-más megoldást találnak számukra.

Az igazsághoz tartozik, hogy nem derült égből villámcsapásként jött ez a szigorítás. Először 2012 volt a diploma megszerzésére a végső határidő, majd, mivel csak néhányan éltek a lehetőséggel és szerezték meg az egyetemi oklevelet, ezt az esélyt a felsőoktatási törvény módosításával 2014. szeptember végéig meghosszabbították. Bizonyos adatok szerint két éve még 24 ezren voltak azok, akik tíz, tizenöt, húsz éve húzzák egyetemi tanulmányaikat, tehát időközben néhány ezren közülük megszerezték az egyetemi oklevelet. A többiek viszont a határidő meghosszabbításában reménykedtek.

Most azonban a minisztérium kijelentette, nincs tovább haladék számukra. Az egyetemi karoknak nagyon sok adminisztrációs és egyéb gondot okoz a régi és az új, bolognai rendszer fenntartása, és az újabb engedmény nem is lenne igazságos azokkal szemben, akik időre letettek, letesznek minden vizsgát, és a 250 ezer szerbiai egyetemista nagy része ebbe a kategóriába tartozik. Tehát nem igazán sok megértésre számíthatnak azok, akik már tíz, tizenöt éve hébe-hóba vizsgázgatnak, vagy még azt sem, most pedig újabb határidőt követelnek maguknak.

Persze, minden ember sorsa egyedi, nehéz és hálátlan dolog általánosítani. Az „örökös” egyetemisták döntő többsége esetében azonban a szorgalom, a kitartás hiányzott. Az, aki egy-két sikertelen vizsga után elbátortalanodik, feladja a harcot, elveszíti azt a lendületet, amely addig vitte előre, azzal megtörténik, hogy addig húzza, halogatja kötelességei teljesítését, hogy éveket veszített. Tudjuk, vannak köztük olyanok is, akiknek az anyagiak hiánya miatt kellett félbeszakítaniuk tanulmányaikat. Ugyanakkor arra is van példa, hogy biztos munkahely nélküli szülők, sőt egyedülálló anya gyereke megszerezte az egyetemi oklevelet. Egyesek az „örökös” egyetemisták közül már tanulmányaik első éveiben munkába álltak, sokan pedig miután évismétlővé váltak, azt követően kerestek valamilyen pénzkereseti lehetőséget maguknak. Amikor pedig valaki talált valamilyen munkahelyet magának, a hat-nyolc, sőt tízórás munkaidő után nehezére esik leülni tanulni, mert ehhez nagy akaraterő, kemény elszántság kell. Így múltak el az évek és kifutottak az időből. Persze, erre is van ellenpélda, amikor valaki munka mellett szerezte meg a diplomát.

Az „örökös” egyetemisták most abban bíznak, hogy az új oktatási miniszter megértőbb lesz velük és kezdeményezi a határidő újabb kitolását. Az óra veszettül ketyeg, vészesen közeledik szeptember 30-a. Annak ellenére így van ez, hogy nagyon kevés konkrétumot tudunk, hogy mi lesz velük október elsejétől.