2024. április 19., péntek

Vučić és Dačić megkezdték a tárgyalásokat

A kormánykoalíciós együttműködésről az SZSZP szervei döntenek

A Szerb Haladó Párt és a Szerbiai Szocialista Párt közötti koalíciós tárgyalások folyamatban vannak és péntekig biztosan befejeződnek, erősítette meg Ivica Dačić, a szocialisták elnöke. Mint hozzátette, az SZSZP ismét részt venne a köztársasági kormány munkájában. Úgy érzi, ez áll Szerbia érdekében.

Aleksandar Vučićtyal, az SZHP elnökével, kormányalakítóval már hétfőn este megkezdte a tárgyalásokat, ma is beszélgettek és a következő néhány napban is ezt fogják tenni, mondta Dačić, aki nem kívánt válaszolni az újságírói kérdésre, hogy konkrét kádermegoldásokról volt-e már szó a felek között.

Valamivel korábban a nap folyamán Slavica Đukić-Dejanović, az SZSZP alelnöke azt mondta, a haladókkal először a kormány következő összetételének irányvonaláról tárgyalnak és csak ezt követően kerülnek napirendre a kádermegoldások. A párt és a köré tömörülő választási koalíció nevében Dačić tárgyal Vučićtyal, taglalta Đukić-Dejanović, hozzátéve, hogy a tárgyalások befejeztét követően a szocialista pártelnök tájékoztatja a párt szerveit, hogy azok állást foglalhassanak a kormánykoalícióban való részvételről.