2024. április 18., csütörtök

Vučić tiltakozó levelet küldött az EU-nak

A következő tíz napban megalakul az új szerb kormány, valószínűleg a szocialisták részvételével

A Szerb Haladó Párt Elnökségének tegnapi ülését követően megtartott sajtótájékoztatón jelenlevő újságírók legtöbbje arra számított, hogy Aleksandar Vučić, az SZHP elnöke, kormányalakító, ügyvezető státuszú kormányfő elsősorban a köztársasági kormány következő összetételének megalakításáról nyilatkozik majd. A sajtótájékoztató témája azonban egészen más volt. Vučić elmondta, hogy a délutáni órákban levelet küldött Jean-Claude Junckernek, az Európai Bizottság elnökének, Federica Mogherininek, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselőjének, Johannes Hahn bővítési és szomszédságpolitikai biztosnak és Martin Schulznak, az Európai Parlament elnökének, amelyben rámutatott a régióban uralkodó állapotokra és aktuális történésekre, illetve a stabilitás és a biztonság megőrzésének fontosságára.

Rámutatott, Szerbiának az utóbbi időszakban elképzelhetetlen dolgokat kellett eltűrnie Horvátország részéről: az Alojzije Stepinac bíboros elleni bírósági ítélet hatályon kívül helyezése, a Branimir Glavaš ellen háborús bűnök elkövetése miatt hozott ítélet hatályon kívül helyezése, valamint a terrorizmus miatt jogerősen elítélt Miro Barešić tiszteletére emelt szobor leleplezése. Mindez alátámasztja, hogy Horvátország Szerbia-ellenes politikát folytat, szögezte le Vučić.  

A kormányfő értékelése szerint Szerbia semmit nem tett, aminek a szomszédos Horvátországból ilyen magatartást kellett volna kiváltania. Mint rámutatott, büszke arra, hogy a szerb államvezetés és politikum tartózkodott a horvát politikumra jellemző magatartástól és retorikától.

– Szerbia a jószomszédi viszonyokat támogatja. Szerbia nem érdekelt a vitában és az összetűzésekben. Egyedül azt kérem Horvátországtól, hogy hagyjanak bennünket békén. Ha óhajtják, csak idézzék meg a múlt század 40-es éveit, öltsék ismét magukra a fekete egyenruhákat, de bennünket hagyjanak békén. A levélben arra szeretnék választ kapni, hogy miben tévedett Szerbia, mit csináltunk rosszul. Az EU-hoz viszonyítva apró Szerbia fellázadt az igazságtalanság és a fasizmus ellen. Szerbia nem erős és tudja, hogy hol a helye, de senkinek nem engedem meg, hogy átgázoljon rajtunk, csupán mert azt hiszi, hogy ebben élvezi valakinek a támogatását. Remélem, hogy az EU illetékesei reagálnak levelünkre, mivel úgy érzem, ebben a helyzetben nem folytathatják tovább a hallgatás politikáját – fogalmazott Vučić.

Az ügyvezető kormányfő a folytatásban összefoglalta, hogy a köztársasági és a tartományi kormány mekkora költségvetési eszközökkel támogatta eddig a szerbiai horvát kisebbséget nemzeti identitásának megőrzésében. Mint hozzátette, a Kolinda Grabar Kitarović horvát államfővel júniusban aláírt megállapodás értelmében újabb projektumok fognak megvalósulni, annak érdekében, hogy a szerbiai horvát közösség minél jobban érezze magát hazájában.

Vučić szerint az egymáshoz való viszonyulás témájában igencsak árulkodó, hogy míg a kilencvenes évek háborúiban elkövetett gaztettek miatt Szerbiában 153 személyt ítéltek el a bíróságok, addig Horvátországban kevesebb, mint tíz személy ellen született elmarasztaló ítélet. Mint aláhúzta, ugyanazt a tiszteletet követeli a szerb áldozatoknak, mint a horvát, vagy a bosnyák áldozatoknak, mert az áldozat nemzeti hovatartozásától függetlenül is áldozat.

A sajtótájékoztató folytatásában a szerb kormány által foganatosított reformintézkedések sikerességéről volt szó. A kormány igyekezetének köszönhetően idén januártól július végéig 22 milliárd dinár bevételi többletet sikerült megvalósítani az állami költségvetésben, mondta Vučić, aki szerint a többlet augusztus végéig 25 milliárd dinárt tehet ki. Ha nem lennének nehézségeik a Szerbiai Villanygazdasággal, akkor a gazdasági növekedés elérné a 3,5 százalékot. A GDP növekedésének köszönhetően a köztartozások is csökkennek és jelenleg 72,5 százalékát teszik ki a GDP-nek. A kormányfő szavai szerint június és július között a termelői szektornak köszönhetően 3,5 százalékkal emelkedtek a bérek. Az elmúlt hétvégén az autópályadíj megfizettetése is rekordokat döntött, három nap alatt 219 millió dinárt tettek ki a bevételek. A munkanélküliek száma jelenleg 706 ezerre tehető, ez 5 százalékos csökkenés a tavalyi mutatókhoz képest.

Az immár több hónapja elhúzódó kormányalakítás csupán a sajtótájékoztatón elhangzó újságírói kérdéseknek köszönhetően volt téma. Vučić egyedül annyit volt hajlandó elárulni, hogy a kormány a következő tíz napban megalakul. Mint hozzátette, az expozéval még nem készült el, eddig 450 oldalt írt, amit talán lerövidít, de az is lehet, hogy mégsem. Az SZHP Elnöksége már tegnap tárgyalt a kormányról és a lehetséges kádermegoldásokról, aktuális és feltehetőleg majdani koalíciós partnereikkel, a Szerbiai Szocialista Párt képviselőivel pedig ma kezdi el az érdemi tárgyalásokat a következő kormány összetételéről, illetve arról, hogy az SZSZP és koalíciós partnereik kiket szeretnének a kormányba delegálni. Reményei szerint ezeket a tárgyalásokat legkésőbb péntekig sikerül befejezni, majd ezt követően ismét összeül az SZHP elnöksége – valószínűleg szombaton –és ezután lesznek adottak a feltételek a Szerbiai Képviselőház ülésének összehívására.