2024. március 29., péntek

Megújultak a játszóterek

Adán és Moholon az önkormányzat húsz köztéri játszóteret újított föl és pótol ki új játékeszközökkel

Ada község önkormányzata március végén kezdett bele az Adán és Moholon található húsz köztéri játszótér felújításába, s a munka július derekán fejeződött be. Búcsú Attila, a községi képviselő-testület elnöke koordinálta az akciókat, illetve tevékeny részvevőjük is volt. Elmondta, hogy többnyire minden második hét szombatján zajlottak a munkaakciók, amelyeket a helyi önkormányzat szervezett, de aktívan részt vettek benne a helyi közösségek, valamint az Adica és a Standard közvállalatok. Továbbá a moholi Zöldike természetvédelmi civil szervezet, az adai Ifix ifjúsági szervezet, valamint az adai és moholi önkéntes tűzoltótestület tagjai, illetve sok magánszemély, köztük a játszóterek szomszédságában élő lakosok. 

A gyerekek igényelték a jó és használható játékeszközöket (Fotó: Csincsik Zsolt)

A gyerekek igényelték a jó és használható játékeszközöket (Fotó: Csincsik Zsolt)

– A munkálatokat július 16-án fejeztük be, és összesen 20 játszóteret újítottunk fel. Ezek a játszóterek többnyire már fel voltak szerelve különféle játékeszközökkel. Ezeket a játékeszközöket felújítottuk és átfestettük, a faelemeket kicseréltük, rendbe tettük a padokat, az asztalokat és a hintákon az ülőkéket, valamint csúszdákat cseréltünk le. Több helyen a szülők, a szomszédok kérésére telepítettünk új hintákat és csúszdákat, valamint padokat A játszótereken eddig három csúszda volt, ezenfelül tizenegy új műanyag csúszdát telepítettünk mászókával és várral. Több helyen felújítottuk a meglévő várakat és a mászókákat. A munkaakciók során fém- és famunkát végeztünk, valamint kaszáltunk és szemétet szedtünk, ez utóbbiakban sokat segítettek a civil szervezetek. A felújítási munkálatok megközelítőleg 2,5 millió dinárba kerültek – magyarázta Búcsú, aki hozzátette, hogy a lakosság kérésére kezdek bele a felújítási munkálatokba, miután az emberek jelezték, hogy a játszóterek rossz állapotban vannak, viszont a gyerekek igényelnék a jó és használható játékeszközöket. A képviselő-testület elnöke megjegyezte, hogy a játszóterek lepusztulásához hozzájárult az idő, de nagyrészt inkább a tizen- és huszonéves fiatalok többnyire éjszakai rongálása és szemetelése okozta. Emellett azt tervezik, ha az idén nem is, de jövőre újabb padokat és csúszdákat helyeznek el azokon a játszótereken, ahol erre igény van. Búcsú Attila kiemelte, hogy őszre terveznek még egy kisebb munkaakciót, hogy a tél előtt újabb festékréteggel védjék le az egyszer már lefestett falelemeket. A helyi közösségekkel együttműködve szeretnének szemetesládákat is elhelyezni azokon a játszótereken, ahonnan hiányoznak.

A falvakban nem újították föl a játszótereket, mert erre nemrég már sor került. Illetve ezek az iskolaudvarokban találhatók, ezért az iskolák által végzik el a renoválást. Az adai képviselő-testület elnöke arra kérte a lakosságot, hogy őrizze a játszótereket, és akadályozza meg a rongálást, jelentve azt a rendőrségnek.