2024. március 28., csütörtök

Odakozmált a Zombori Bogrács

Lapunkban többször foglalkoztunk az elmaradt zombori halászléünneppel, amivel két évtizedes hagyomány tört meg, vagy legalábbis hatalmasat zökkent. A zombori rendezvény a testvérváros Baján szervezett ünnepség mintájára jött létre. Baján a település mezővárosi rangra emelésének 300. évfordulójára szervezték meg az első halfőző népünnepélyt 1996-ban, amikor a város főterén és a környező utcákban 300 bográcsban rotyogott a hallé. Azóta már ezer fölé emelkedett a bográcsok száma. A zombori testvérrendezvény mindig is szerényebb volt, a bográcsok száma 100 körül mozgott, idén viszont egyetlen alá se gyújtottak tüzet, legalábbis az előre meghirdetett időpontban nem.

Baján megtartották a hagyományos rendezvényt, aminek éppen Zombor volt a díszvendége. Midőn közeledett a zombori halfőzés ideje, az időjárás-előrejelzés nyilvánvalóvá tette, hogy az eső elmossa a rendezvényt, amire már volt példa. A szervező, a város idegenforgalmi szervezete nem reagált a baljós előrejelzésekre, sem a városi közigazgatás, sem a polgármester asszony utasítására, hogy halassza el a rendezvényt. A városvezetés már csütörtökön lemondta a bajai delegáció és egyéb protokolláris vendégek érkezését, ám a Turisztikai Szervezet (TOGS) csupán szombaton (július 16-án), néhány órával a tűzgyújtást megelőzően fújta le az eseményt.

Úgy tűnik, rajta kívül mindenki tudta, hogy heves esőzés várható, mert a korábbi, mintegy száz asztal helyett mindössze harmincra akadt érdeklődő. Azok viszont befizették a 3500–4000 dináros kotizációt, ezért szombaton átvették a nekik járó halat, amit vagy megfőztek odahaza, vagy lefagyasztottak a halfőzés újabb dátumáig, ha egyáltalán lesz pótvizsga.

A rendezvény 19 éven át népszerű volt a városban (Fotó: Fekete J. József)

A rendezvény 19 éven át népszerű volt a városban (Fotó: Fekete J. József)

Ez a mulasztás, trehányság vagy önfejűség az önkormányzatban kiverte a biztosítékot, legelőbb Dušanka Golubović polgármester asszony szólalt meg a nyilvánosság előtt, és közölte, hogy a város számára jelentős rendezvényekhez nem lehet úgy viszonyulni, mint ahogy most a TOGS tette. Majd a városi tanács meghagyta a Turisztikai Szervezet igazgató- és felügyelőbizottságának, hogy visszamenőleg tételesen és részletesen számoljon el a szervezet által elköltött közpénzekkel, illetve adjanak jelentést a megszervezett és elmaradt programokról. Az elmarasztalások jelezték, hogy fejek fognak hullani a TOGS-ban, az igazgatóé kétségkívül. A polgármester asszony arról is beszélt, hogy a TOGS évek során képtelen eleget tenni a város és a helyi politika támasztotta igényeknek, és jelezte, ez kérdésessé teheti az intézmény fönnmaradását.

A jubiláris, 20. Zombori Bogrács a Turisztikai Szervezet tüzénél, vagy lagymatagsága miatt kozmált oda. Az idei Zombori Nyár elnevezésű, háromnapos rendezvénysorozatot se volt hajlandó elodázni a TOGS, noha erre utasítást kapott az alapítótól és a városi válságtörzstől, így a szakadó eső miatt pénteken egyetlen nézője se volt a tervezett programnak. A városvezetés ezt követően elzárkózott a Zombori Nyár rendezvényeitől, amit 1 600 000 költségvetési dinárral támogatott.

Dragan Ružićnak, a TOGS igazgatójának kétségkívül nem egy álmatlan éjszakát okoztak a történések, és önként vált meg bársonyszékétől, miután kiderült, hogy a városi tanács kezdeményezte leváltását a városi képviselő-testületnél. A vkt így elfogadta Ružić lemondását, és helyébe nyomban kinevezte a kerényi (Kljajićevo) Snežana Kraguljac (Harmadik Szerbia) osztálytanítót és szerbtanárnőt. A hirtelen lemondás és a még hirtelenebb kinevezés tükrében úgy tűnik, a volt igazgató távozása éppen kapóra jött a pártkáderek elhelyezkedési boltjához.

Dragan Ružićot 2015 januárjában nevezte tisztségére a vkt, akkor Miroslav Božint váltotta tisztségében (a szervezeten belüli megromlott viszonyokra hivatkozva), aki nyugdíjasként és újvidéki lakosként töltötte be ezt a posztot. Lakhelye és nyugdíjas kora sokak szemét szúrta, ám számos jó ötlettel állt elő, és jártassággal bírt az idegenforgalom terén.

Mindezek után nem egészen világos: hogy amennyiben az önkormányzat olyan idegenforgalmi hátteret kíván magának teremteni, amely eleget tesz a vele szemben támasztott igényeknek, akkor miért kellett egy falusi tanítónőt (akinek tehetségét, adottságait és jártasságát eszem ágában sincs előre megkérdőjelezni) azon nyomban kinevezni az igazgatói helyre? Ráadásul mintha az ilyen tisztségeket általában meg szokták volna pályáztatni.

Végül: a polgármester asszony közlése szerint a Zombori Bogrács későbbi megrendezéséről a TOGS tételes elszámoltatását követően születhet döntés, az új igazgatónő pedig augusztus elsejével lép tisztségébe.