2024. április 20., szombat
VSZL:

Miért nem irtják a szúnyogokat Nagybecskereken?

A nagybecskerekieknek – még inkább a környező falvakban élőknek – már több mint egy hónapja sok bosszúságot okoznak a szúnyogok. A bánátiak nem értik, hogy miért gyötrik hasonló gondok a 21. században élőket, mint amilyenek gyötörték az évszázadokkal ezelőtt idetelepített elődeiket, akik annak idején mocsaras területre érkeztek.

Mert emlékeznek azokra az időkre is, amikor a vidéken rendszeresen permetezték repülőkből a szúnyogokat, annak eredményeként pedig az emberek nyugodtan tölthették szabadidejüket az erdőkben és folyópartokon. Ez manapság szinte elképzelhetetlen – mindenki zárt helyiségben tölti az esti órákat.
A Vajdasági Szociáldemokrata Liga nagybecskereki városi bizottsága szerint elgondolkodtató, hogy közben az illetékesek hallgatnak, és nem tesznek semmit. Mert, ha a szúnyogirtáshoz szükséges közbeszerzési eljárást idejében elvégezték (a tél végén illetve a tavasz kezdetén), felvetődik a kérdés, hogy mire várnak. Ha viszont ez nem történt meg a szokásos határidőben, ezért ki a felelős?
A városi közigazgatás – egy cég által – a falusi helyi közösségeket egy szimbolikus mennyiségű szúnyogirtó szerrel ugyan ellátta, amit kiosztottak a háztartásoknak a szúnyoglárva irtására a szennygödrökben és az állóvizekben, de mi van azokkal az egyedekkel, amelyek már kikeltek, a közterületekkel, a folyóvizek és csatornák melletti erdősávokkal? – teszik fel a kérdést a ligások. Aleksandar Rudić, a VSZL nagybecskereki városi bizottságának alelnöke szerint a laikus is tudja, hogy csak szinkronizált akcióval lehet harcolni a szúnyogok ellen a vizekkel övezett vidéken. Felteszi a kérdést, hogy miért kellett emiatt az utóbbi hetekben tönkretenni több szabadtéri rendezvényt. Szerinte nemcsak az emberek mindennapjairól van szó, hanem a mostanában olyan sokat emlegetett turisztikai fejlesztések egyik alapfeltétele is a megfelelő, idejében elvégzett szúnyogirtás. A ligások szerint a helyi önkormányzatnak két alapvető feladata van: az, hogy télen az utak tiszták legyenek, és hogy nyáron permetezzék a szúnyogokat. Ha ezeket nem képesek elvégezni, akkor nem érdemes, hogy ott legyenek, ahol vannak.