A szabadkai ideiglenes befogadó központban jelenleg nagyjából 500 migráns tartózkodik. Tekintettel arra, hogy a tavaly emelt montázsépületekben 120 személy számára van férőhely, a legtöbben sátrakban kénytelenek meghúzni magukat. A táborban továbbra is sok a nő – közülük többen állapotosak – és a gyermek. Ottjártunkkor egyesek érdeklődve figyeltek, mások egymást lökdösve nevetgéltek és zavartalanul csevegtek.
A tizenhét éves Ahmad Afganisztánból érkezett. Huszonkét napja van a szabadkai központban. Úti célja a németországi Frankfurt, ahol tíz éve ott élő bátyja várja. Azt mondja, saját életén kívül csak a bátyja maradt meg neki, családjának többi tagját elveszítette a háborúban. Egyelőre nem próbált meg átjutni a magyar határon, mert Szabadkára érvén arról értesült, hogy a határ zárva van, a magyar határrendészet pedig szigorúan őrzi a határvonalat. Azt is hallotta, hogy az afgánokat nehezen engedik továbbutazni Nyugat-Európa irányába. Bár a központban van hol aludnia és tisztálkodnia, mégsem elégedett a körülményekkel. Elsősorban az élelmezésre panaszkodott. Azt mondja, szinte mindennap halkonzervet kapnak, semmi mást. Az egyedülálló férfiak és a fiatalok még csak kibírják valahogyan, de a gyerekeknek más élelemre is szükségük lenne, mondta Ahmad, aki kérdésünkre, hogy mik a tervei, csüggedten tárta szét karjait, mondván: fogalma sincsen.
Nadia és Anahita (Fotó: Molnár Edvárd)
A szégyenlősen mosolygó Nadiára féléves forma kislányának, Anahitának köszönhetően lettünk figyelmesek. A gesztenyeszemű baba, aki nevét a szkíták bölcsesség és gyógyítás istennőjéről kapta, mosolyogva nyújtotta felénk karjait. Nadiának tört angollal annyit sikerült elmondania, hogy Szíriából érkeztek. Azt nem tudta megmondani, hogy hány napja vannak Szabadkán, az azonban kiderült, hogy Németországba készülnek.
Asman és barátai (Fotó: Molnár Edvárd)
A huszonhat éves Asman szintén Szíriából, Aleppóból érkezett három barátjának kíséretében. Ők azok közé tartoznak, akik sátrakban kényszerülnek meghúzni magukat. Bár ottjártunkkor már jócskán elmúlt tizenegy óra, mégis kedvesen meginvitáltak bennünket reggelire. A baráti társaság már jelentkezett a magyar hatóságoknál, hogy szeretnének belépni az ország területére, és most Szabadkán várják, hogy sorra kerüljenek a listán. Mindannyian Németországba készülnek. Tizenöt napja vannak a szabadkai befogadó központban. Asman és társasága elégedett a körülményekkel, viszont aggasztónak tartják, hogy a 120 férőhelyes létesítmény területén immár 500-an vannak. Hálás a központ működtetőinek, szavai szerint nem ők a hibásak, hogy minden egyes nap növekszik a lakók száma.
A tizenkilenc éves Noah és Idan Irakot hagyta maga mögött. Az afganisztáni Ahmadhoz hasonlóan nekik sincsen elképzelésük arról, mi legyen a továbbiakban. Noah saját maga tapasztalta, hogy a magyar hatóságok szigorúan őrzik a szerb–magyar határvonalat. Nemrégiben sikerült átjutnia a határzáron – arról nem szeretett volna beszélni, hogy hogyan, vagy esetleg kinek a segítségével –, de a magyar rendőrök szinte azonnal elfogták és visszaküldték Szerbiába. Nem tudja, hogy lenne-e bátorsága ismét próbálkozni az illegális bejutással. Mindketten Németországba tartanak. Noah lány- és fiútestvére, valamint nagybátyja már ott vannak, a családból csak édesapja és édesanyja maradt Irakban.
