2024. március 29., péntek

Obama elnök szerint még az is lehet, hogy Donald Trump nyeri meg az elnökválasztást

Obama elnök szerint még az is lehet, hogy Donald Trump nyeri meg az elnökválasztást.

Az elnök az NBC televízió műsorában beszélt erről. S alig hat hónappal azt követően, hogy nagyon határozottan leszögezte, elképzelni sem tudja, hogy az Unió állapotáról szóló jövő évi elnöki összefoglaló beszédet Donald Trump mondja el a kongresszusban, szerda reggeli nyilatkozata szerint már számol ezzel a lehetőséggel. Az NBC műsorvezetőnője, Savannah Guthrie azon felvetésére, hogy vajon

Donald Trump megnyerheti-e az elnökválasztást, Obama azzal felelt: "bármi lehetséges, a demokrácia már csak olyan, hogy amíg le nem adták a szavazatokat, az amerikaiak nem hallatták a hangjukat, addig nem tudhatjuk, mi lesz.

Mindazonáltal megerősítette, hogy véleménye szerint Trump esetleges elnöksége "félelmetes", mert Trump "nem tudja a dolgát", és szerinte a republikánus elnökjelöltet nem is érdekli, hogy megtanulja azt, amit még nem tud. Az elnök így folytatta: "ha megnézzük bármelyik sajtóértekezletét, vagy a különböző vitákat, amelyeken részt vett, akkor nyilvánvaló, hogy alapvető ismeretekkel nincs tisztában, például a világról, a nukleáris fegyverzetekről, vagy arról, hogy a muszlim világban mi a különbség szunniták és síiták között".

Obama azt a tanácsot adta a demokratáknak, hogy mindaddig ne szűnjenek meg aggódni, amíg valamennyi voksot össze nem számolták.

Az elnök komoly veszélynek nevezte, ha a demokrata párti szavazók nem mennek el voksolni.