2024. március 28., csütörtök

Esős nap a sátortáborban

A kemény mag folytatja az éhségsztrájkot a horgosi határátkelőnél

Változatlan volt a helyzet tegnap a horgosi határátkelőnél, a menekültek által kialakított sátortáborban. A délutáni órákban a nagy eső elől a táborlakók behúzódtak sátraikba, és a gyerekek sem szaladgáltak kinn. A tábortól mintegy kétszáz méterre tömörült az a csoprot, amelynek tagjai Belgrádból gyalogosan és vonattal érkeztek. Ők továbbra is éhségsztrájkkal tiltakoznak, azt követelve, hogy engedjék át őket Magyarországra. A csoport tegnapra jócskán lemorzsolódott, mintegy 50-60-an voltak itt. Azt állították, immár hét napja nem esznek, kizárólag vizet isznak.

Mindenesetre sikerült felkelteniük a nemzetközi közvélemény figyelmét (Molnár Edvárd felvétele)

Mindenesetre sikerült felkelteniük a nemzetközi közvélemény figyelmét (Molnár Edvárd felvétele)

Egyikük, aki Izairi néven mutatkozott be és egyfajta szóvivő szerepét tölti be köztük, elmondta, azt szeretnék, ha Európa változtatna eddigi menekültpolitikáján. Arról is beszélt, hogy azért nincs náluk útlevél, mert ők Európába szeretnének eljutni, néhány társukat azonban, akiknél voltak személyi okmányok, visszaküldték a kiinduló országba. Ezt szeretnék elkerülni. Arra a kérdésre, hogy vannak-e köztük terroristák, azt felelte, ha ők kapcsolatban állnának a terroristákkal, akkor nem a drótkerítés tövében vesztegelnének Horgosnál, hanem már bejutottak volna az Unióba.

Ottjártunkkor szakadt az eső, a többnyire nyári öltözéket viselő menekültek egy része pokrócokba burkolózva igyekezett átvészelni az időt, mások teljesen átázva vacogtak, illetve néhány helyen kisebb tábortüzet gyújtottak, azok mellett melegedtek. A csoport mellett három rendőrautó és egy rabomobil állt, mindvégig több rendőr ügyelte őket. A tábor közepén Plazma keksz, konzervek, földimogyoró és más élelmiszer állt, ők dobáltak egy rakásra egy nappal korábban, így jelezve, hogy megtagadják az élelmet.

A tegnapi esős nap volt a táborban, a rossz idő miatt a környéken sem láthattunk járkáló csoportokat, és demonstrációra sem került sor. A nemzetközi közvélemény figyelmét mindenesetre sikerült felkelteniük, a rendőrállomáson hazai, magyarországi és nyugati országok tévécsatornáinak kérvényeit láttuk, mindannyian a táborról szerettek volna felvételeket készíteni. Hogy a helyzet milyen irányba mozdul el, egyelőre senki sem tudja.