2024. április 20., szombat

Nyelvtanulás a lombok alatt

A Strandon működő, városi fiókkönyvtárban az idén is megszervezik A Lombok alatt, a Strandon elnevezésű, kisebbségi nyelveken íródott sajtó népszerűsítését előtérbe helyező rendezvénysorozatot.

Fotó: Dávid Csilla

Fotó: Dávid Csilla

Az elképzeléssel a gyermekeket célozták meg, azt a korosztályt, amelyik még fogékony az új nyelvek tanulására, akiknél még kialakítható a toleráns viszony a másik nép nyelve, kultúrája, szokásai stb. iránt. A sorozatot immár 4. alkalommal szervezi meg a Heror Media Pont ügynökség, a többnyire szerb anyanyelvű kicsik az egészséggel, a sporttal és a főzőmesterséggel kapcsolatos kifejezéseket tanultak – a múlt hét folyamán magyarul. A játékos munkaműhelyeket esténként tartották-tartják meg, a gyerekek a hétvégén érdekes tudásfelmérő kvíz keretében „vizsgáztak” – a legnagyobb tudásszomjról az alig 5 éves Ilija Obrić, a 9 éves Petko Cvijanović, és a 11 éves Adrijan Cvijanović tettek tanúbizonyságot.

A hét folyamán ruszin, augusztus első hetében pedig szlovén nyelvtanfolyamot tartanak ugyanitt. Ezt követően románul és szlovákul tanulhatnak a gyerekek, a nyári kurzussorozat megvalósításában részt vesz a Kisebbségi- és Lokális Médiafejlesztő Központ is, a program augusztus végéig tart. Felvételünkön a legtöbb magyar szót helyesen megtanuló gyerekek, a szervezők és a Magyar Szó főszerkesztőjének, valamint igazgatónőjének társaságában.