2024. április 18., csütörtök

Kun tábor

Alkotóműhely Bácsfeketehegyen – Egy hét a hagyományos kézművesség, valamint a néptánc és népdal jegyében – Hét közben is lehet jelentkezni a táborba

A bácsfeketehegyi Feketics Művelődési Egyesület az idén 21. alkalommal szervezte meg a Nagykunsági Alkotótábort, amely hétfőn kezdődött és péntekig tart, az itt készült alkotásokból pedig szombaton kiállítás nyílik – számolt be lapunknak Tóth Harangozó Vera, a tábor főszervezője.

A szünet ideje alatt a gyerekek hagyományos népi játékokat játszanak (Lakatos János felvétele)

A szünet ideje alatt a gyerekek hagyományos népi játékokat játszanak (Lakatos János felvétele)

– Az idén 21. alkalommal szerveztük meg, és szinte már hagyománnyá vált ez a Nagykunsági Alkotótábor. Ebben az évben Kishegyesről érkeztek gyerekek, és Bácsfeketehegyről vannak sokan. Az előző évekhez képest kevesebben jöttek, mert korábban vidékről, sőt, a határon túlról is voltak. Most az anyagiak miatt kicsit összehúztuk magunkat, úgyhogy csak a községből vannak gyerekek, összesen 48-an jöttek első nap. Reméljük, hogy a héten még jelentkezni fognak, mert ha híre megy, hogy megkezdődött a tábor, lesznek további jelentkezők.

Mely korosztályokat érinti a tábor, és mi mindennel foglalkoznak itt?

– Korhatár nincs, ebben a táborban 5–15 éves gyerekek vannak. Korosztályonként foglalkozunk velük, pl. az 5-6 évesekkel papírt hajtogatunk, az idősebbekkel pedig már üvegre is festünk. A tábor résztvevői gyöngyfűzéssel, gyöngyszövéssel, üvegfestéssel, papírhajtogatással, könyvjelző készítésével, képeslapok hímzésével, papírkosár-fonással, batikolással, nemezeléssel és folton folt varrással foglalkoznak. Újdonságnak számít, noha több évvel ezelőtt már szerveztünk népdal- és -táncoktatás. Most Szakács Tamás néptáncoktató vállalta, hogy a táborban foglalkozik a gyerekekkel, Török Noémi pedig népdaléneklést oktat.

Kik foglalkoznak a gyerekekkel?

– Gyöngyfűzéssel és szövéssel Nagy Anikó, szövéssel Sárándi Gyöngyi, üvegfestéssel Major Márta, könyvjelző és képeslap varrásával Kovács Rozália, papírkosárfonással Tokity Etelka, folton folt varrással Fehér Gizella és Kovács Gabriella, batikolással, nemezeléssel pedig én foglalkozom. Fontosnak tartom megemlíteni, hogy vannak itt fiatal, ambiciózus lányok, akik most hagyományos népi játékokat oktatnak, de egyszer át fogják venni tőlünk a szervezést. Ők Kasza Nikoletta, Szakács Éva és Török Noémi.

Milyen forrásból finanszírozzák a tábort?

– A tábor önköltséges, egy nap ott-tartózkodás 300 dinárba kerül. Az összeg magába foglal egy ebédet és egy uzsonnát, valamint az anyag költségét. A gyerekek amit elkészítenek, a kiállítás után haza is vihetik. Az ebédről a művelődési egyesület gondoskodik.