2024. március 28., csütörtök

Búcsú Kishegyesen

Kishegyesen az idén is megtartják a hagyományos Anna-napi programsorozatot

Szervezésében 16 civil szervezet és több magánszemély vesz részt, a programot pedig a kishegyesi helyi közösség koordinálja.

Ma 18 órakor kezdődik az Anna-napi szentmise a Szent Anna-templomban. A további program a következőképpen alakul: Július 27., szerda – 19 órától a tűzoltóotthonban dr. Szőke Anna előadása Búcsújáró helyeink – Szent és profán között címmel. Július 28., csütörtök – 19 órától Szavak és dallamok címmel zenés irodalmi műsor, közreműködnek az iskola végzős diákjai. Helyszín az iskola galériája, szervezők Csőke András és Molnár Krekity Olga. Július 29., péntek – 17 órától Arra érünk rá, amire rá akarunk érni címmel kiállítás a kishegyesi, Kishegyesről elszármazott, illetve kishegyesi kötődésű hölgyek munkáiból. Helyszín a volt ifjúsági otthon. Szervezők: Nők Kishegyesi Fóruma és a Kreatív Kézműves Kör. 19 óra 30 perctől Maksa Zoltán humorista előadása a színházteremben. Szervező a Petőfi Sándor Művelődési Egyesület, a belépő önkéntes adomány. 20 óra 30 perckor veszi kezdetét e Góbé-koncert a Hegyalja utcában, a kisszínpadon. Szervező a Dombos Polgárok Egyesülete, a belépőjegy 100 dinár. Július 30., szombat – 10 órától kecskepaprikás- és birkapaprikás-főzés bográcsban, a labdarúgópályán. Szervező a Kecsketenyésztők Községi Egyesülete, bővebb információk Talpai Andrástól kaphatók a 064/47-40-117-es telefonszámon. 14 órától Anna-napi nyugdíjas bál a nyugdíjasok otthonában. Szervező a Kishegyesi Nyugdíjas-egyesület, bővebb információ a nyugdíjas otthonban a pincéreknél kapható. 16 óra 30 perctől a kishegyesi Vackor és a komlói Picipöndöly gyermek táncegyüttesek bemutatója a Hegyalja utcában, a kis színpadon. Szervező a Petőfi Sándor M. E. 20 órától Anna-napi Garden party a Story kávézóban, közreműködik a Format A3 Band. Szervező az Eco Enjoy P.E. és a CS&D, a belépés ingyenes. Július 31., vasárnap – 10 órától ünnepi szentmise a Szent Anna-templomban. Ezt követően lovas felvonulás Kishegyes Fő utcáján. Közreműködik az Endukas Lovasklub és a Fokos Zenekar, a felvonulás után csikós bemutató és fiákerezési lehetőség. 11 óra 35 perctől Anna-napi sokadalom – gyermektánc-bemutató a kopjafánál. Közreműködnek a Vackor és a Picipöndöly gyermektánccsoportok. 16 órától Anna-napi hangverseny a templomban, majd 17 óra 30 perctől a szabadkai fúvós zenekar lép fel a színház előtti téren (eső esetén a színházteremben). Szervező a helyi közösség, a belépés ingyenes. 19 órától Megbibirtyölöm, avagy űjjé babám a hasamra című táncszínházi előadás a Rizgetős táncegyüttes és a Fokos zenekar előadásában. Helyszín a színházterem, a belépőjegy önkéntes adomány. A nap folyamán búcsúnapi mulatság a Sogor Exclusive szervezésében, az Azzurro Band és a Csókai cimborák közreműködésével. A nap folyamán a belépés ingyenes. 21 órától ugyanitt fellép Nótár Mary, a belépőjeggyel kapcsolatos bővebb információk a 062/257-911-es telefonszámon kaphatók.