2024. március 29., péntek

Több mint hatezer kilogramm búzát adományoztak

A Magyarok kenyere program keretében Zentán összegyűjtött búza jelentős részét idén is jótékonysági célokra ajánlják majd fel

Összesen több mint hatezer kilogramm búzát gyűjtöttek össze szombaton Zentán a Magyarok kenyere program keretében. Az adománygyűjtést idén is a Vajdasági Agráregyesületek Szövetsége szervezésében bonyolították le, amelynek illetékesei a búza kisebb részét a magyarok kenyerének elkészítéséhez használják fel, a nagyobb részét viszont ezúttal is jótékonysági célra ajánlják majd fel.

Az átadott zsákokból vett mintákat a szervezők egy dézsában öntötték össze (Máriás Endre felvétele)

Az átadott zsákokból vett mintákat a szervezők egy dézsában öntötték össze (Máriás Endre felvétele)

– A Magyarok kenyere programban a vajdasági gazdák a Vajdasági Agráregyesületek Szövetségén keresztül a kezdetek óta részt vesznek, így a mostani már a hatodik olyan alkalom volt, amelynek során a termelők búzát adományozhattak a rászoruló gyermekek számára. Az elmúlt évek során szinte mindig megduplázódott az összegyűjtött búza mennyisége, ugyanis az első évi néhány száz kilogrammtól tavaly már eljutottunk a négyezer-négyszáz kilogrammig, amit idén jócskán sikerült túlszárnyalnunk, köszönhetően egyrészt annak, hogy a búza igen jól termett, másrészt annak, hogy a gazdák adományozási kedve is jelentős mértékben növekedett, amiért ezúton is szeretnék nekik köszönetet mondani – hangsúlyozta Nagy Miklós, a Vajdasági Agráregyesületek Szövetsége elnöke.

– A tavalyi volt az első olyan év, amelynek során a Vajdaságban összegyűjtött adományokat itt, helyben tudtuk felhasználni, azaz a vajdasági rászoruló gyerekek között oszthattuk szét, akik nagyon örültek az adományunknak, ugyanis az jelentős mértékben segítette az ellátásukat. Éppen ezért idén is a nehéz sorsú gyermekekkel foglalkozó intézményeknek és szervezeteknek szeretnénk segíteni, a szabadkai Kolevkának, a Poverello Alapítvány által üzemeltetett Lurkóházaknak és a Vajdasági Nagycsaládos Egyesületek Szövetségének – tette hozzá a Vajdasági Agráregyesületek Szövetsége elnöke.

Az adománygyűjtésen mások mellett jelen volt Fremond Árpád, a Vajdasági Magyar Szövetség köztársasági parlamenti képviselője is, aki örömének adott hangot az akció sikeressége kapcsán, majd kifejtette, a Magyarok kenyere programnak szerinte a jótékonysági jellege mellett egyéb hozadékai is vannak, hiszen – ahogyan fogalmazott – az összefogást és az összetartozást is szimbolizálja.

– Azt hiszem, olyan időket élünk itt, Európában, amikor óriási szükség van arra, hogy összetartsunk és összefogjunk, és ez a rendezvénysorozat is ezt szimbolizálja, hiszen amellett, hogy jótékonysági jellegű programról van szó, amelynek szervezői olyan intézményeket, alapítványokat és szervezeteket támogatnak, amelyek nehéz sorsú gyermekeket és fiatalokat karolnak fel, azt is jelképezi, hogy mi, magyarok egy nemzet vagyunk, függetlenül attól, hogy a Kárpát-medence mely szegletében élünk, éppen ezért annak ellenére, hogy a mindennapok során sokszor közösek a gondjaink és nehézségeink, akkor, amikor valamilyen nemes cél elérése érdekében szükség van rá, minden esetben képesek vagyunk arra, hogy összefogjunk – hangsúlyozta a Vajdasági Magyar Szövetség köztársasági parlamenti képviselője.

A zentai adománygyűjtés során a termelők által átadott zsákokból vett mintákat a szervezők egy dézsában öntötték össze, és az így kapott keveréket viszik majd el Orfűre, ahol a tervek szerint augusztus 7-én tartják meg az összeöntési ünnepséget, amelynek során a Kárpát-medence régióiból érkező búzákat összeöntik, és azután abból készül majd el a magyarok kenyere. A programsorozat központi ünnepségét augusztus 20-án tartják meg Pécsett, de az összegyűjtött búzából készült kenyeret ugyanezen a napon a zentai kenyérszentelő ünnepség vendégei is megkóstolhatják majd.