2024. április 20., szombat

Ősanya kötet- és lemezbemutató Zentán

A Jókai-díjas Gál Hedda a zenés, verses esten, ünnepélyes keretek közepette Zentának adományozza rangos elismerését

Július 27-én, szerdán a Tisza-parti város irodalom- és zenekedvelői is ízelítőt kaphatnak a Jókai-díjas Gál Hedda, zentai születésű, Budapesten élő Jókai-díjas költő és énekesnő Ősanya (Garbó Kiadó, 2016) című verseskötetében szereplő költeményeiből, illetve a könyv cédémellékletében a Hoppál Mihály Band által megzenésített verseiből.

A zenés irodalmi estet este hét órakor, az Alltech Nyári Pavilonban rendezik meg. A rendezvényen a költőnő ünnepélyes keretek között Zenta városának adományozza Jókai-díját.

Gál Hedda kötetében a 2006–2016 között íródott, az anyaság, a szerelem és a gyász ihlette versekben a gyerekeit egyedül nevelő anya dilemmái merülnek fel a múlttal, s még inkább a jövővel szemben, rávilágítva korunk egyre inkább elhatalmasodó problémájára, a családok szétesésére. Az önfenntartás anyagiakig lecsupaszított lényegisége egy művész-édesanya belső világától távol áll, így hát megpróbál valamiféle kapaszkodót találni a zenében, versekben, írásban.

Gál Heddát egyébként a zentaiak és a vajdaságiak elsősorban énekelt versek előadójaként ismerhették meg. Tizenkét éve költözött Budapestre, de mindkét várost a saját otthonának érzi. Jelen pillanatban énekesnőként dolgozik. Főként kortárs költők verseit adja elő a TáncReakció trióban, ezenkívül a dzsesszzenét is kóstolgatja. Íróként 2009 óta különböző antológiákban publikál verseket és novellákat. A költőnővel napilapunk február 27-i számában Jókai, a dzsessz és a kortárs költészet vonzásában címmel jelentettünk meg egy beszélgetést (http://www.magyarszo.com/hu/2983/kultura/141877/J%C3%B3kai-a-dzsessz-%C3%A9s-a-kort%C3%A1rs-k%C3%B6lt%C3%A9szet-vonz%C3%A1s%C3%A1ban).

A Hoppál Mihály Band egy jazz–beatbox fúzióra épülő formáció. Zenéjükben találkoznak izgalmas hangimitációk, keserédes dalszövegek a klasszikus fuvola, a jazz-szaxofon virtuozitásával, egyedi hangzást fonva két eltérő karakterű énekesnő köré.