2024. március 28., csütörtök

Három tonna őszibarackot visszaküldtek az oroszok

Az exportküldeményt azért nem engedték be az orosz hatóságok az országba, mert keleti gyümölcsmollyal volt fertőzve

Az orosz mezőgazdasági felügyelőség az ukrán–orosz határon végzett ellenőrzés során keleti gyümölcsmollyal fertőzött szerbiai őszibarack-küldeményre bukkant, és visszaküldte Szerbiába. A keleti gyümölcsmoly veszélyes kártevő, Európában az őszibarack-, valamint a körteültetvényekben tesz tetemes károkat.

Nyáron a zöld, később az érőfélben lévő gyümölcsösben károsít. A kocsány felőli részen hatol be, majd a bőrszövet alatt járatot rág egészen a magházig, ahol szabálytalan üreget készít. A megrágott gyümölcs lehullik.

Házikertben megoldást jelenthet a fonnyadó barackhajtások eltávolítása és megsemmisítése.

A gyümölcsmolynak három nemzedéke fejlődik ki egy évben. Lárva állapotban telel a gyümölcsfák védett ágrészeiben, a gyepszintben vagy a talaj legfelső rétegében. Májusban repül ki az első nemzedék, amely a tojásait a fiatal hajtásvégekre helyezi (elsősorban őszibarackra). A kikelő lárva berág a fiatal hajtásba 8-10 cm hosszan. Fejlődése során 3–7 hajtást pusztít el, miközben 4-5 naponta vedlik. Miután „jóllakott” egy szövedékgubóban, a fakéreg egy védett repedésében bebábozódik.

A második nemzedék júniusban, júliusban rajzik, az utódok már nem a hajtásban, hanem a gyümölcsben fejlődnek. A harmadik nemzedék augusztusban és szeptemberben rajzik, és későn érő gyümölcsökben táplálkozik.