2024. április 20., szombat

Csődeljárás alá került a Borelli

Tartós fizetésképtelenség miatt csődeljárás alá került a zombori Boreli cipőgyár, olvasható a zombori gazdasági bíróság közleményében. A csőd kihirdetésének javaslatát a Privatizációs Ügynökség terjesztette be. A zombori Gazdasági Bíróság egyébként két alkalommal is elutasította a cipőgyár átszervezésének tervét. A Privatizációs Ügynökség adatai szerint a Borelli cipőgyár tartozásai elérték az 1,9 milliárd dinárt, az egy évre zárolt számlájukon pedig mindössze 750 millió dinár található. A csődeljárási végzés megindításával felhívják a hitelezők figyelmét, hogy 60 napon belül nyújtsák be keresleteiket. Az első hitelezői tárgyalást szeptember 5-ére jelentették be.
Mint ismeretes, Zorka Crnogorac, a vállalat igazgatója a múlt héten úgy nyilatkozott, reméli, hogy pénteken megindítják a csődeljárást. A dolgozók viszont azt állították, hogy jelentkezett egy németországi vevő. Ugyanakkor partnervállalatuk, a szlovén Kopitarna cipőgyár, hogy megvédje vagyonát, a munkagépeit és a legyártott cipőket az apatini raktárukba menekítette át. Stipan Egzeta, a Borelli szakszervezetének elnöke ekkor úgy nyilatkozott, hogy a szerb kormánnyal és a tartományi titkársággal karöltve kellene megoldást találni a cipőgyár helyzetére.
– A Kopitarnán kívül az olaszországi Lenci vállalatnak is végzünk munkákat, néhány hónapja pedig a németországi B. Stumpp & S. Baier vállalatnak is dolgozunk. A németeknek sportcipőket és katonai csizmákat gyártunk. Ez a cég több terméket is gyártana nálunk, de nincs elég munkásunk, sokan ugyanis felvették a végkielégítést – mondta ekkor Egzeta.
A zombori cipőgyárat a rendezetlen horvátországi vagyonjogi kérdések miatt eddig nem magánosították, és ezért fenyegeti csőd a vállalatot. A cipőgyár egy műszakban naponta 550 cipőt gyárt, és még 30 munkásra lenne szüksége.