2024. március 28., csütörtök

Ódon gyárcsarnokok, roskatag állomásépületek

Vajdaság ipari és műszaki hagyatékából nyílt kiállítás a Kortárs Galériában

Hogyan néztek ki egykoron a gyárak, kisüzemek, a vasútállomások a különböző vajdasági településeken, és hogyan festenek ma ezek az épületek? A vízépítészetnek milyen emlékei vannak folyóinkon, csatornáinkon? Milyen körülmények között éltek a XIX. század végén, a XX. század első felében a különböző üzemek mellett épült telepeken a munkáscsaládok, és mi maradt meg mindebből? Ezt mutatja be az a fotókiállítás, amely tegnap nyílt meg a Kortárs Galériában, vagyis a Raichle-palota földszinti termeiben.

(Fotó: Molnár Edvárd)

(Fotó: Molnár Edvárd)

Az Ipari és műszaki örökség Vajdaságban elnevezésű kiállítás a tartományi, a nagybecskereki, a pancsovai és a szabadkai műemlékvédő intézetek együttműködése révén jött létre. Mint a tegnapi megnyitón elhangzott, azzal a nem titkolt szándékkal készült a kiállítás és a katalógusban a tanulmányok, hogy lássuk, hogyan lehet megőrizni Vajdaság ipari, műszaki fejlődésének e sok-sok fennmaradt emlékét, tanújelét, hisz érdemes megbecsülni mindazt, amit ránk hagytak elődeink. Érdemes átgondolni, mely, ma már bezárt üzem, feldolgozóipari tevékenység az, amelyet lehetne, illetve amelyet érdemes lenne ismét beindítani, és mi az ezek közül az ipari, műszaki létesítmények közül, amit érdemes lenne az idegenforgalom, a szemléltető oktatás szolgálatába állítani, kulturális tartalommal megtölteni.

– Nem csak az ipari, műszaki hagyaték feltérképezése, megörökítése volt a cél, hanem szerettük volna önöknek átadni a már bezárt sörüzemben a hordókból áradó illatot, a régi malmokban maradt zsákok belsejének a fehérségét is – mondta egyebek között Gordana Prčić-Vujinović, a szabadkai Községközi Műemlékvédelmi Intézet munkatársa, a kiállítás egyik szerzője. A szerzőtársak közül dr. Mirjana Đekić és Dejan Radovanović, a Tartományi Műemlékvédelmi Intézet szakemberei osztották meg gondolataikat a kiállítás kapcsán a tárlatmegnyitó közönségével.

A fotókiállításhoz kapcsolódó, gazdag képanyagot tartalmazó katalógusban a szakemberek a revitalizáció lehetséges módjára is javaslatot tesznek egyes létesítmények esetében, s mint a kiadványban olvasható, ezeknek a gyakran jóval több mint egy évszázada emelt épületeknek az eredeti állapotában való rekonstruálását, renoválását a pénzhiány mellett gyakran az is akadályozza, hogy hiányoznak az eredeti tervrajzok.