2024. március 29., péntek

Őszre ismét az ifjúság, a sportolók szolgálatában

Folyik a gimnázium épületének szomszédságában lévő sportcsarnok felújítása – Várhatóan az új tanév elején átadják rendeltetésének

Másfél évvel ezelőtt használaton kívül helyezték a Dositej Obradović Gimnázium és Közgazdasági Iskola közvetlen szomszédságában álló, az ottani tanulók és a Sinkovics József Műszaki Középiskola diákjai mellett községbeli sportolók által is használt sportcsarnokot. Az 1960-as években épült tornaterem padlózatának állapota ugyanis lehetetlenné tette a tornaórák megtartását, az edzések lefolytatását. Jelenleg – a községi költségvetési keretből történő támogatásnak köszönhetően – folyik a csarnok tetőszerkezetének és padlózatának felújítása. Tegnap a munkálatok helyszínén járt Topolya polgármestere, tanácsosainak társaságában.

Tizenkétmillió dinárt hagytak jóvá a tervezet kivitelezésére, amely a csarnok tetőszerkezetének rekonstruálását és új padlózat lehelyezését foglalja magába (Szabó Anikó felvétele)

Tizenkétmillió dinárt hagytak jóvá a tervezet kivitelezésére, amely a csarnok tetőszerkezetének rekonstruálását és új padlózat lehelyezését foglalja magába (Szabó Anikó felvétele)

– Nem ismeretes előttem, hogy az 1960-as években épült tornaterem rekonstrukciója vonatkozásában mostanáig jelentősebb munkálatokat végeztek volna a folyamatos fenntartási munkálatokon, meszelésen és kisebb javítások kivitelezésén kívül, azzal, hogy az öltözőt és a vizesgócokat néhány alkalommal felújították. Másfél éve helyeződött használaton kívülre a szóban forgó tornaterem, ugyanis a padlózata teljesen deformálódott, a talajvíz megemelte a parkettát, és sem a testnevelés oktatása, sem a rekreáció nem zajolhatott le a teremben. Igen nagyszámú felhasználóval bír azonban ez a terem, így hiánya érezhető a városban. A két középiskola körülbelül 600 tanulója, sportegyesületek tagjai és a sportot mint rekreatív tevékenységet üzők is igénybe veszik a termet. Köszönhetően az önkormányzati vezetésnek, a polgármesternek, a községi költségvetésből tervezetten 12 millió dinárnyi pénzkeretet hagytak jóvá azon tervezet kivitelezésére, amely a csarnok tetőszerkezetének rekonstruálását, új padlózat lehelyezését foglalja magába. A közbeszerzési eljárást követően, június 29-én, a nyertes, az újvidéki Gat Kft. kivitelezésében megkezdődtek a felújítási munkálatok, amelyeket hatvan naptári napon belül be kell fejezni. Reményeink szerint az új tanévet úgy indíthatjuk, az ifjúság és a község sportolói megelégedésére is, hogy nem kell nélkülöznünk a tornatermet – nyiltakozta lapunknak Martinović Veselin, a Dositej Obradović Gimnázium és Közgazdasági Iskola igazgatója.

Mint megtudtuk: a munkálatok alapátvágással vették kezdetüket, ezt követi a padló szigetelése, jelenleg az anyagok ülepítése, száradása folyik, párhuzamosan a tetőcserével. Erről Kislinder Gábor polgármester is meggyőződhetett, aki tanácsosai, Domány Dudás Diana, Ivanics Zoltán és Seffer Attila társaságában tett látogatást a munkálatok helyszínén, a sportcsarnokban, amelynek, mint arra az igazgató kiért, a fűtése meg van oldva, és mintegy öt évvel ezelőtt a vizesgócot is felújították.

– A múlt év folyamán már próbálkoztunk szanálni ezt az épületet, elvezetni a vizet, összeért ugyanis a talaj- és a csapadékvíz. Az elmúlt év végén, a költségvetés újraelosztásánál nyílt arra lehetőség, hogy megteremtsük az anyagi eszközöket a tatarozásra, felújításra, a belső működtetés feltételeit biztosítsuk. Ismeretes volt előttünk a tény, hogy a gyermekeknek immár más termekbe kellett eljárniuk, és ezt az állapotot tarthatatlannak ítéltük meg. A vonatkozó pályázat kiírása megvárta a tavaszt, amikor a topolyai Csáki Lajos iskola sportcsarnoka tetőszerkezetének felújítása a végéhez közeledett – fogalmazott a polgármester, aki megállapította:

– A befektetés kivitelezése az előirányzott eszközök keretében folyik, azzal, hogy mint minden építkezésnél, ahol bontás is van, ennél is számolnunk kell rejtett dolgokkal, amelyeknek a helreállítását időközben kell megejtenünk. Ez többletmunkát, pluszköltséget is jelent. Úgy ítélem meg, hogy jelenleg a munkálatok kivitelezésének a felénél járunk, és szerintem minden feltétel adva van, hogy őszre, az új iskolaév kezdetére már használatba állítsák. A gond az, hogy az előirányzott eszközökben nem szerepel keret a terem felszerelésének biztosítására. Arra kérem majd az illetékeseket, hogy jegyezzék fel, hogy a felújítási munkálatok után mi maradt meg, mit tudnak hasznosítani az eszközök, felszerelések közül a jövőben, mire lenne szükség, hogy az utóbbira vonatkozóan aztán akár pályázatot is benyújthassanak.