2024. április 20., szombat

Nem teszünk az érdekükben semmit

Szabadkán évről évre nő az öngyilkosok száma

Szabadkán az elmúlt hat hónapban 62 öngyilkossági kísérlet történt. A statisztika szerint Szerbia-szerte kiemelkedő ez a számadat, a rangsor élére sorolják a várost, valamint az észak-bácskai körzetet. Ennek ellenére a város szociális központjában semmilyen prevenciós programra nem kerül sor.
Idén csak az első hat hónapban történt öngyilkossági kísérletek száma majdnem annyi, mint az összes öngyilkossági kísérlet 2014-ben. 2013-ban azok száma, akik önkezűleg akartak véget vetni életüknek, kevesebb volt, mint idén az első hat hónapban. A múlt évben megközelítőleg száz kísérletről tudunk. Nem csak Szabadkán növekszik ez a szám, Szerbiában az elmúlt 10 évben megnövekedett azok száma, akik megpróbálják saját kezűleg elvenni életüket. A szakértők szerint az öngyilkosságot elkövető személyek 80 százaléka újra megpróbálkozik az önpusztítással, ennek ellenére a szabadkai szociális központban nem foglalkoznak prevenciós tanácsadással.

Boris Telečki, a szociális központ pszichológusa lapunknak elmondta, a nagyobb városokban a védelmi intézeteken belül a pszichológiai tanácsadás és pszichoterápia ingyenes a polgárok számára. Persze, csak azok számára elérhető ez az ingyenes támogatás, akik segítséget kérnek. Ami a preventív programokat illeti, a szabadkai szociális központnak nem volt ilyen jellegű tevékenysége. A nőkkel szembeni erőszak ellen tartottak megelőzési programokat, valamint a deviáns magatartású fiataloknak tartanak fenn napközit. A központ megelőző munkája az erőszak megelőzésére irányul. Boris Telečki szerint szükség lenne prevenciós programokra azok számára is, akiket foglalkoztat az öngyilkosság gondolata.
– Sajnos a felsőbb döntéshozóknak soha sem volt érzékük arra, mennyire fontos lenne a mentálhigiénés programok ingyenessé, elérhetővé és állandóvá tétele. Hiányzik a mentál-egészségügyi politika. Sajnos az állam nem fordít elég pénzt az ilyen programokra, ahogy az egészségügyre sem. Hiányolom, hogy nincs szervezett hálózat, ami a nagyobb városokban működik, vidéken, kisebb városokban nincsenek tanácsadók, sőt arra sincs lehetőség, hogy az emberek ingyen vehessenek igénybe ilyen támogatást – mondja Boris Telečki.
Arra, hogy miért pont itt, Észak-Bácskában, Szabadkán történik ennyi öngyilkosság, Boris Telečki természetesen nem tud választ adni, de elmondta, lehetséges, hogy mentalitásunkból fakad a hajlam az önpusztításra.
– Itt már évszázadok óta az emberek rá voltak kényszerítve a kemény, kétkezi munkára a földeken. Ilyen körülmények közt a lakosság lelki egészsége el volt hanyagolva. Nem volt rá alkalom, hogy a kemény munka mellett a lelki világukkal is foglalkozzanak. Ez emberek önmagukba fordulnak, néhányan önmaguk ellen is – véli Boris Telečki.
Öngyilkosságot gyakran olyan személyek követnek el, akik hosszú ideje depresszióban szenvednek. Amennyiben ezt az egészségügyi intézményekben megállapítják, akkor a beteg gyógyszeres kezelésben részesül, ami sokszor nem elég. Legjobb, ha a pszichiátriai kezelés mellett alkalmaznak pszichoterápiát is, állítja a pszichológus.
– Sajnos van olyan pszichiáter, aki a közös munkát nem tartja fontosnak, nem utalja a beteget hozzánk, így a depresszióval küzdő beteg csak gyógyszeres kezelésben részesül. Az öngyilkosság ma Szerbiában tabutéma, ahogy eleve akármilyen pszichológiai probléma említése is annak számít. Nálunk, főleg vidéken, még előítéletekkel viszonyulnak az ilyen emberekhez. De a betegek is úgy állnak hozzá, hogy „miért kérjek segítséget, nem vagyok bolond”. Az emberek ezért nem fordulnak segítségért, magukba fordulnak, végső esetben talán elmennek egy pszichiáterhez, aki begyógyszerezi őket, és tünetmentesíti az állapotot, de nem nyújt tényleges megoldást – sorolja Boris Telečki. Szerinte a lelkünk egészségével ugyanúgy törődnünk kellene, mint a testünkével.
– Az egészséges életre mindenkinek joga van, ugyanúgy a mentális egészségre is. Sokszor azok, akik öngyilkosságot akarnak elkövetni, nem jelentkeznek nálunk, megfoghatatlanok az intézmények számára, azonban azokban az esetekben, ahol volt pszichiátriai kezelés pszichoterápia bevonásával, meg lehetne akadályozni őket szándékukban – nyomatékosítja a pszichológus. Hozzáteszi, sokszor a depressziót nem pszichológus kezeli, hanem a beteg önmaga próbál enyhíteni lelki fájdalmán.
– Sajnos azok az emberek, akik depresszióban szenvednek, vagy gondolkodnak az öngyilkosságról, esetleg már meg is próbálkoztak vele, nem kapják meg azt a megértést, amire szükségük lenne, hanem éppen ellenkezőleg, elítélik őket. Ez egyáltalán nem segít nekik, hogy kilépjenek ebből az ördögi körből. Ha már nincs szervezett és megfelelő válasz az intézményektől, akkor ezek az egyének bármit kihasználnak, hogy enyhítsék fájdalmukat, így menekülhetnek az alkohol vagy drog világába.
Boris Telečki úgy véli, fontos, hogy észrevegyük, ha embertársunk viselkedése megváltozott. Ha családtagról van szó, barátról, munkatársról, az előítéleteket el kell hessegetni, és bátorítani kell őket, hogy kérjenek segítséget. El kell mondani, hogy ez nem a gyengeségükről tesz tanúbizonyságot, hanem az erejükről. Hozzáteszi, Szabadkán működik egy SOS vonal, amelyet az 553-000-ás telefonszámon lehet elérni, a pszichológusok 17–22 órás ügyeletet tartanak, és készek segítséget nyújtani a lelki támaszra szorulóknak.