2024. március 28., csütörtök
TENISZ

A horvátok az elődöntőben

Az USA válogatottja 32 alkalommal nyerte el a Davis-kupát, a horvátokat azonban soha nem győzték le. A hagyomány Portlandben is folytatódott, s noha a vendéglátók az első nap után 2:0-ra vezettek, végül mégis a vendégek nyertek, hisz a Marin Čilić, Ivan Dodig páros meglepte a Bryan fivéreket, majd Čilić legyőzte John Isnert, Borna Ćorić pedig Jack Sockot, így az egymás közötti mérleg 4:0-ra módosult. A szeptemberi elődöntőben a horvátok a franciákat fogadják, a címvédő britek pedig az argentinokat látják vendégül. A horvát sikernapot Ivo Karlović tette teljessé, aki megnyerte a newporti tornát.

Mivel Andy Murray nem játszott a hétvégi belgrádi meccsen, 130 ranglistapontot veszített, így Novak Đoković előnye 4975 pontra növekedett. A szerbiai teniszezők közül ezen a héten csak Györe László és Nikola Milojević javítottak. A zentai a balszerencsés szombati vereséggel csak néhány ponttal maradt le a visszajutásról a legjobb 200 közé. A lányoknál Nina Stojanović bejutott a 200 közé, a magyar Stollár Fanny pedig 23 hely javítással a 300 legjobb felé közelít.

Aleksandra Krunić könnyen jutott túl a bastadi selejtezőn, mivel csak 49 perc alatt győzte le a holland Cindy Burgert, s ennek köszönhetően valószínűleg visszajut a 150-be.

A legújabb ranglisták, férfiak: 1. Đoković 15.040, 2. Murray 10.065, 3. Federer 5945, 4. Nadal 5290, 5. Wawrinka 4720, 6. Nisikori 4290, 7. Raonić 4285, 8. Berdych 3490, 9. Thiem 3175, 10. Tsonga 2995, 11. Goffin 2715, 12. Čilić 2695, 13. Ferrer 2695, 14. Gasquet 2365, 15. Bautista 2060, 16. Isner 2055 pont stb. További szerbiai és magyar helyezettek: 34. Troicki 1270, 83. Lajović 691, 142. Krajinović 412, 166. Fucsovics 330, 181. Tepavac 299, 189. Zekić 287, 192. Krstin 282, 203. Györe 271, 217. Milojević 247, 263. M. Janković 196, 338. Petrović 138, 408. Tipsarević 103, 430. Nagy 94, 889. Kecmanović 17 pont stb. Nők: S. Williams 8330, 2. Kerber 6500, 3. Muguruza 5482, 4. A. Radwanska 5335, 5. Halep 5071, 6. Azarenka 3761, 7. V. Williams 3656, 8. Vinci 3525, 9. Suarez 3010, 10. Kuznyecova 2900, 11. Keys 2871, 12. Cibulkova 2871, 13. Kvitova 2816, 14. Stosur 2640, 15. Bacsinszky 2609, 16. Benčič 2605 pont stb. További szerbai és magyar helyezettek: 26. Ivanović 1855, 27. Janković 1770, 43. Babos 1260, 130. Jovanovski 435, 141. Jorović 406, 157. Krunić 358, 195. Stojanović 285, 200. Jakšić 277, 236. Jani 223, 288. Gálfi 151, 312. Bondár 130, 316. Erić 128, 319. Stollár 126, 456. Totka 70, 466. Lukács 67, 476. Radanović 65, 562. Dolonc 45, 613. Bukta 37, 617. Barzó 36, 669. Békefi 30, 689. Stolmár 28, 726. Nagymihály 24, 741. Argyelán 23 pont stb.