2024. április 16., kedd

Szépül a zentai városháza

Fotó: Szögi Csaba

Fotó: Szögi Csaba

Ceglédi Rudolf polgármester a zentai városházával szemben, a városi park szökőkútjánál tartott tegnapi sajtótájékoztatóján elmondta: Zentán 1914-ben épült fel az előző épület helyén – amely leégett – a mai városháza, ezért tavalyelőtt, a századik évforduló alkalmából szerették volna megkezdeni a kupola felújítását, ám sajnos abban az évben két egymás után meghirdetett pályázatra nem jelentkezett egy kivitelező sem. A harmadik pályázat sikeres volt, s a munkálatok tavaly tavasszal elkezdődhettek. Erre a hétvégére a kupola Fő tér felé néző homlokzati részének felújítása befejeződött. A tetőszerkezeten a bádogos- és ácsmunkát, egyúttal a nyílászárók cseréjét is elvégezték. A munkálatok összköltsége adóval együtt meghaladta a 29 millió dinárt, amit az önkormányzat önerőből gazdálkodott ki.

Ez volt az első lépés, hogy a zentai városháza az eredeti szépségét teljes egészében visszanyerje. A tervek szerint folytatják az épület Fő tér felé néző homlokzatának felújítását, a teljes munkálatok befejezésére pedig további 3–4 éven belül van reális esély.