2024. április 18., csütörtök

Kulturális örökségük felbecsülhetetlen érték

Fennállásának 65. évfordulóját ünnepelte pénteken a Tartományi Műemlékvédelmi Intézet

– Minden egyes alkalommal, amikor a Szerb Matica képgalériába látogatok el, igazi ünnepként élem meg. A mai nap pedig még különlegesebb, hiszen fennállásának 65. évfordulóját ünnepli a Tartományi Műemlékvédelmi Intézet. Ez az esemény jelképesen az intézmények közötti együttműködésről is tanúskodik. Egy állam kultúrpolitikai életében kiemelkedő szerepet töltenek be művelődési intézményeinek évfordulói. Ilyenkor arról győződhetünk meg, hogy munkájuk során milyen eredményeket értek el, és milyen nyomot hagynak az utókornak.

A Tartományi Műemlékvédelmi Intézet fő feladata mellett korszerűen mutatja be kulturális örökségünket, valamint a fiatal nemzedék oktatására is hangsúlyt fektet. A kulturális örökségünk megőrzése mellett a kortárs művészeteket is ápolnunk kell, annak érdekében, hogy a jelen kor alkotásait is megfelelő módon őrizzük meg, és mutassuk be a jövő nemzedékeinek – mondta Ivan Tasovac művelődési és tájékoztatási miniszter.

 A Tartományi Műemlékvédelmi Intézet fennállásának 65. évfordulója alkalmából a Szerb Matica képgalériában megnyitották a Hogyan őrizzük és használjuk kulturális örökségünket elnevezésű kiállítást. A jelenlevőket először mr. Tijana Palkovljević Bugarski, a képgaléria igazgatónője köszöntötte. Beszédében kiemelte, hogy a két intézmény együttműködése egészen a kezdetekre, tehát 65 éves múltra tekint vissza. Ez alatt az idő alatt a két intézmény együtt fejlődött, és mai napig számos projektum keretében valósul meg közös munkájuk. Ezután Zoran Vapa, a Tartományi Műemlékvédelmi Intézet igazgatója kiemelte, hogy az elmúlt 65 év az intézet sikeres munkájáról tanúskodik. Ezt bizonyítja az adat is, miszerint Szerbia területén 2513 emlékmű áll védelem alatt, ennek 40 százaléka Vajdaság területén található. dr. Miroslav Štatkić tartományi művelődési és tájékoztatási titkár hangsúlyozta, hogy a Tartományi Műemlékvédelmi Intézet munkája esetében valóban kulturális kincsről, felbecsülhetetlen értékről beszélhetünk.

– A Bács évszázadai elnevezésű projektum nemzetközi pályázattá nőtte ki magát, kiemelkedő intézményeket, hazai és külföldi szakembereket kapcsolt össze. A projektum célja, hogy örökségünket megőrizzük, és az erről szerzett ismereteket megfelelő módon adjuk tovább. Egy évtized munkájának történetét öleli fel, és mindazoknak kitartó törekvéseit, akik örökségünk megőrzéséért harcoltak – mutatott rá dr. Slavica Vujović, a kiállítás projektumvezetője, szerzője.