2024. április 25., csütörtök

Homályban a lényeg

Jóformán meg sem melegedett alatta a Szerbiai Villanygazdaság megbízott igazgatói bársonyszék, Milorad Grčić máris igyekszik mindenkinek a tudomására hozni, hogy ő „nem akárki”, és csupán a saját igazára fog rábólintani. A Világbank vezetői ugyanis szinte nem győzik kitalálni Szerbia számára a különféle feltételeket, amelyekkel igyekeznek elodázni a kért hitel jóváhagyását. Már jó ideje a Világbank vesszőparipája a közvállalatok átszervezésének követelése és a létszámcsökkentés. Sehogyan sem kerül le a napirendről a villanygazdaság, kétségkívül a legnagyobb közvállalat.

Legutóbb a nemzetközi pénzintézmény európai igazgatónője meglehetősen kendőzetlenül nyilatkozott erről a témáról. Felrótta a szerbiai „villanyosoknak”, hogy a kitűzött célokból alig valósítottak meg valamit. Az is szemet szúrt neki, hogy Szerbiában éppen a villanygazdaságban legmagasabbak a fizetések, holott –szerinte – egyértelműen jelen van a túlfoglalkoztatottság, és a fejlesztési jellegű beruházások is igen alacsony szintűek.

Amikor a tömegtájékoztatási eszközökben megjelent a Világbank képviselőjének nyilatkozata, a megbízott igazgató igyekezett mindent cáfolni. Szerinte a cég igen jó úton jár, hogy hosszú távon nyereséges legyen, s úgy véli, a Világbank nem kapta meg mindazokat az adatokat, amelyekre szüksége lett volna egy reális felmérési eredményhez.

Hőbörgése két ponton is kissé sántít. Egyrészt kétségbe vonni egy világcég hozzáértését, enyhén szólva igencsak vitathatóan elegáns megnyilvánulás. Másrészt az adatok minden bizonnyal a kormánytól származtak, mivel elsősorban az illetékes minisztérium kötelessége tartani a kapcsolatot a Világbankkal. Ha tehát a pénzintézménynek „nem álltak rendelkezésére a releváns adatok”, ebből akár arra is lehet következtetni, hogy a minisztérium kozmetikázta a Világbanknak küldött, a villanygazdasággal kapcsolatos tájékoztatóját.

A megbízott igazgató azon álláspontja is „szembe megy” a kormány véleményével, hogy a szerbiai villanygazdaságban nincs létszámfelesleg, hanem a munkahelyek területi jellegű betöltésén kell változtatni.

Azt minden bizonnyal kevesen tudják, hogy az egyes áramelosztó egységekben hónapok óta ide-oda utaztatják az embereiket. Arra most nem térünk ki, hogy ez mennyibe kerül, lévén, hogy az autók még a technika mai állása mellett sem működnek üzemanyag nélkül.

Ami a létszámcsökkentést illeti, a miniszterelnök már hónapokkal ezelőtt egyértelműen kijelentette, hogy a hozzávetőleges számítások szerint hétezer embert el kell bocsátani. Ezzel szemben Grčić kitart amellett, hogy az év végéig ezer dolgozó nyugdíjba vonul és ez elégséges lesz az előirányzott „karcsúsítási” kötelezettség végrehajtásához.

Labdarúgó nyelven mondva, a labda most ebben a háromszögben pattog, s egyelőre nem tudni, hogy ki fogja magáénak tudni – mert eddig mindenki a másikra mutogatott.

Az egészben az a leginkább feltűnő, hogy a kormány meglehetősen lagymatagon reagált a Világbank közlésére. Mintha ódzkódna érdemében hozzányúlni a forró gesztenyéhez, s arra várna, hogy másvalaki kaparja ki a tűzből. Ez persze érthető, hiszen évek óta alig leplezett titok, hogy az „érdemes pártkatonák” nem kis része éppen a villanygazdaságban kapott ilyen-olyan, de mindenképpen jól fizető kinevezést. Persze aki tehette, oda igyekezett és nem a meglehetősen szerény fizetéseiről ismert vasúthoz.

Vajon nem éppen ez az oka annak, hogy az EU és a világbank nyomása ellenére a szóban forgó szerbiai közvállalat még mindig állami és nem magánkézben van? Magánosítása természetszerűen elzárná annak lehetőségét, hogy a mindenkori hatalmi párt illusztris tagjai kevés (vagy semennyi) munkával bőséges havi fizetéshez jussanak.

Úgy tűnik, ez a lényeg, de mindeddig a homályban lapul.