A nagybecskerekiek számára – különösen azoknak, akik a közelében laktak – egykor áldást jelentett a Béga folyó. A múlt század hatvanas éveitől napjainkig azonban nyilván sokan gondolták már azt, hogy talán jobb lett volna távolabb élni tőle. Különösen a nyári hónapokban van ez így, amikor elviselhetetlen bűz terjeng a környékén. Nem titok ugyanis, hogy a legnagyobb bánáti városból és környékéről (ahol 120 ezren vannak csatlakoztatva a szennyvízelvezető hálózatra) a Béga folyó viszi el a szennyvizet.
Persze így volt évszázadokon keresztül, de az iparosodás, a háztartások, illetve a szennyezők számának növekedése, a környezet iránti nemtörődömség oda vezetett, hogy elérkezett az utolsó pillanat, hogy az ember tegyen valamit környezete megvédésének érdekében. Nyilván nem véletlen, hogy a városatyák most azt ígérik, hogy ezt az állapotot megszüntetik, vagyis, hamarosan hozzáfognak a szennyvíztisztító megépítéséhez, ami a jobb időkben sem volt egyszerű feladat. Nyilván az sem véletlen, hogy a döntés éppen a kánikulában született meg.
A beruházás szükségességéről már évtizedek óta folyamatosan beszél a mindenkori hatalom. Egyes adatok szerint az elmúlt 36 év alatt immár negyedszer akarnak hozzáfogni a szennyvíztisztító megépítéséhez. Mostanáig azonban csak odáig jutott el az ügy, hogy elkészült a projektum megvalósíthatósági tanulmánya, a helyi parlament pedig jóváhagyta a beruházás megkezdését. Ivan Dević, a Városi Vízművek nemrég kinevezett ügyvezető igazgatója szerint a következő lépést a szerbiai kormánytól várják, hogy jóváhagyja az állami-magánpartnerség modelljét. Mint mondja, jó jel, hogy sok kompánia van, amely kifejezte készségét, hogy vállalja a partnerséget a nagybecskerekiekkel. Köztük hazai és külföldi cégek is vannak, amelyek kellő tapasztalattal rendelkeznek az ilyen beruházások megvalósításához.
Egyelőre annyit tudni, hogy a leendő víztisztító a Béga városból való kijáratánál épül meg. A beruházás értékéről egyelőre nem nyilatkoztak az illetékesek, de nyilvánvaló, hogy az anyagiak beszerzése fogja diktálni a megvalósítás tempóját. A legnagyobb gondot az illetékesek a csatornázási illeték alacsony megfizettetésében és az EU-s támogatások elégtelen mennyiségében látják.
Čedomir Janjić, Nagybecskerek polgármestere szerint a víztisztító megépítése a helyi önkormányzat egyik legfontosabb feladata lesz a következő mandátumban. Ugyanis a városban teljesen elkészült a szennyvíz-elvezető hálózat, de egyre több faluban is épül csatornahálózat. Az összes szennyvíz egy csatornába kerül, onnan pedig a Bégába.
A szennyvíztisztító megépítése nagymértékben javítana a vidéken élők életminőségén, amely egyes kimutatások szerint a legrosszabbak között van az országban. A román–szerb határon átnyúló folyók közül a legszennyezettebb a Béga-csatorna. Az is nyilvánvaló, hogy a Béga szennyezése nálunk elsősorban azért csökkent, mert sorra leálltak azok a gyárak, amelyeknek a szennyvize évtizedekig ebbe a folyóba került. A gazdasági válság persze még nem tisztítja meg Béga vizét. A szakemberek szerint ugyanis a folyó fenekéből több méter vastag, erősen mérgezett iszapot kellene eltávolítani. Néhány évvel ezelőtt ezt már elvégezték Romániában. Ami ennél is fontosabb: a szomszédos országban megszűnt a folyó további szennyezése.
Nagybecskerek városnak emellett egy külön feladata, hogy csaknem négy évtized után befejezzék annak a három tónak a megépítését, amelyeket a Béga folyó kiszárított medrének a helyére irányoztak elő. A jelekből ítélve nincs nagy remény arra, hogy hazai forrásokból befejezzék a város egyik legnagyobb kommunális beruházását, melyet kezdetben az „évszázad beruházásaként” emlegettek, idővel azonban „ökológiai bomba” lett. Mivel egyre több szennyvíz gyülemlett fel a városon áthaladó Béga patkó alakú részében, az iszaptalanítást viszont egyre rendszertelenebbül végezték, a kanyarban lelassuló vízfolyás megnehezítette a hajóforgalmat. Emiatt a múlt század hetvenes éveinek végén úgy döntöttek, hogy összekötik az egymással pár száz méterre párhuzamosan, de eltérő irányba folyó medret, és három kilométerrel lerövidítik a folyót. Az erről szóló döntés meghozásában nyilván döntő szavuk volt az akkori politikusoknak. Mert elhangzottak olyan vélemények is, hogy jobb volna időközönként iszaptalanítani a folyókanyart, minthogy drága beruházásba fogni.
Aztán 1980-ban lerövidítették a városon áthaladó vízi utat, a Kisamerika lakótelepet övező folyórészből pedig holtág lett, amelyet kiszárítottak. Úgy döntöttek, hogy helyén három különálló tavat létesítenek, melyek horgászásra, fürdésre, illetve vízi sportokra szolgálnak. Ezekből egyet teljesen, egyet pedig részben fejeztek be, és a víztisztító berendezése sem készült el. A kilencvenes évek elején azonban teljesen leálltak a munkálatokkal. A félkész tavakat azóta nem az eredeti rendeltetésükkel összhangban használják, közben a partszakaszok elkezdtek omladozni, és ennek következtében többen belefulladtak a tavakba. A víz bakteriológiai összetétele sem megfelelő, de erre nem figyelmeztetnek senkit.
A legnagyobb gond a középső, Kettes számú tó, amelyhez már többször is hozzáfogtak, a helyén ma mégis nádassal övezett mocsár áll. Alig pár száz méterre a központtól, szúnyogfészek, illegális szemétlerakatok és pocsolya csúfítja a környéket. Ráadásul az egykori révkapitányság elárvult épülete közelében szárazon maradt a gyaloghíd is, amelyen a szakemberek szerint veszélyes tartózkodni, mégis a fiatalok kedvenc gyülekezőhelye.
