2024. március 29., péntek

Az erőszaktevőket szigorúbb büntetés fenyegeti

Az elítélt erőszakolók és bántalmazók a jövőben nem úszhatnák meg a börtönt

Aleksandar Vučić kormányalakító az előzetes bejelentések értelmében mai sajtótájékoztatóján felvázolta, hogy milyen szigorításokra számíthat a szerbiai társadalom a különböző erőszakos bűncselekmények tekintetében.

Elsősorban az erőszaktevőket és erőszakolókat fenyegeti a Büntetőtörvénykönyv módosítását, valamint más vonatkozó törvények újraírását követően szigorúbb büntetés.
Nem csak a büntetéseket tennék szigorúbbá, hanem új bűncselekmények is meghatározásra kerülnének a Büntetőtörvénykönyvben, mondta Vučić. A kormányalakító elmondása szerint az erőszaktevőket és erőszakolókat a módosítást követően a bíróságok nem ítélhetnék felfüggesztett szabadságvesztésre, minden elítélt börtönbe kerülne. Ezen felül meghozzák – feltehetőleg egy-két hónapon belül – a családon és a társadalmon belüli erőszak megakadályozásáról szóló új törvényt, amely valószínűleg vagy idén év végén, vagy legkésőbb jövő év legelején lép hatályba. Vučić a halálbüntetés visszaállításának kérdésére is kitért, mondván, hogy a halálbüntetés esetében nem lehet utólag kijavítani az igazságügyi szervek esetleges hibáit.
A kormányalakító a sajtótájékoztatót megelőzően Nebojša Stefanović belügyminiszter, Nikola Selaković igazságügyi és Aleksandar Vulin szociálpolitikai miniszter jelenlétében tárgyalt a családon belüli erőszak problémájáról a szerbiai biztonságos házak képviselőivel. Ezen a találkozón a korosztályos bűnözés és a huliganizmus is szóba került.
Az újonnan meghatározásra kerülő bűncselekmények közül Vučić a szexuális zaklatást és a szexuális üldözést említett példaként. A jövőben a szexuális és a nők, illetve gyerekek ellen irányuló erőszakos bűncselekmények elkövetésének kísérlete is büntethető lesz.
A gyermek megrontása, a közösülés védekezésre, vagy akaratnyilvánításra képtelen személlyel és a nemi erőszak bűncselekmények tekintetben a kiróható minimális és a maximális büntetést is növelni fogják, magyarázta Vučić, aki szerint az eddigi büntetések nem bírtak elrettentő erővel.
Zagorka Dolovac köztársasági ügyész szerint annak is eredménye lenne, ha az erőszaktevőket és erőszakolókat kötelezően pszichoszociális kezelésnek vetnék alá, a hatóságok pedig folyamatosan követnék őket.