2024. április 20., szombat

Megkezdődik a nyári vándorlás

Az elmúlt hétvégén már torlódás alakult ki Horgosnál – Hét közben nincs huzamosabb várakozás a határátkelőn

Immár évek óta rendszeres jelenség, hogy július elejétől egészen augusztus végéig bedugul a szabadkai térség legnagyobb határátkelőhelye, a Horgos és Röszke közötti autópályás átkelő. A nyugat-európai országokból nyári szabadságra hazautazó török vendégmunkások nagy száma miatt a nyár elején többnyire a Szerbiába való belépés válik vontatottá, nyár közepén, amikor egyesek hazafelé, mások már vissza, választott hazájukba utaznak, akkor mindkét irányban, augusztus végén pedig a Szerbiából való kilépésnél alakul ki torlódás.

A horgosi átkelőhelyen tegnap viszonylag hosszú volt a tehergépkocsisor, de a sorompónál mindössze 4-5 gépkocsi várakozott (Fotó: Molnár Edvárd)

A horgosi átkelőhelyen tegnap viszonylag hosszú volt a tehergépkocsisor, de a sorompónál mindössze 4-5 gépkocsi várakozott (Fotó: Molnár Edvárd)

A magyar rendőrség a múlt héten adott ki közleményt, amelyben jelzik, hétvégén erősödhet a forgalom az átkelőhelyen. A közlemény szerint a legkritikusabb időszak július utolsó két hete és augusztus első két hete, amikor hétvégente mindkét irányban hosszas várakozási idővel kell számolniuk az utazóknak. Szükség esetén a gyorsabb átlépés érdekében Szerbia felé célszerű Tompa, Tiszasziget vagy Ásotthalom felé kerülni. Utóbbi két átkelő naponta 7 és 19 óra között vehető igénybe.

Egyébként, hogy számszerűen is érzékeljük, mekkora tömegről van szó, a magyar rendőrség adatai szerint egy átlagos nyári napon 15–20 ezer utas veszi igénybe a röszkei autópálya-határátkelőhelyet, a nyári szabadságok időszakában ez a szám akár 60 ezerre is nőhet.

Az elmúlt hétvégén már megkezdődött ez az idényjellegű migráció, Horgosnál az országba való belépésnél hosszabb várakozás után lehetett csak bejutni Szerbiába. A Facebook közösségi oldalon üzemelő határfigyelő oldalakon található bejegyzések tanúsága szerint vasárnap Röszkénél a belépésre 2–2,5 órát kellett várni, míg a kilépésnél nagyjából 40 percet. A horgosi kishatárforgalmi átkelőhelyen többnyire fél óra volt a várakozás, időnként alakultak ki hosszabb sorok, Tiszaszigetnél nem kellett várakozni, a királyhalmi átkelőhelyen pedig kilométeres sor alakult ki, feltehetőleg amiatt, mert a szerbiai polgárok a torlódás elkerülése céljából inkább ezt az átkelőt részesítették előnyben.

Aki teheti, az hétköznapokon keljen át a határon, ugyanis ilyenkor szinte egyáltalán nincsenek sorok. Tegnap délelőtt a Királyhalom–Ásotthalom átkelőhelyen hozzávetőleg 35–40 gépkocsi várakozott, nagyjából fél óra volt a várakozási idő. A szerbiai oldalon néhány magyarországi autó mellett szabadkai, magyarkanizsai és viszonylag sok újvidéki rendszámú gépkocsi állt a sorban. Kérdésünkre elmondták, Szegedre mennek bevásárolni, illetve Mórahalomra vagy más fürdőhelyekre kikapcsolódni. Többen is elmondták, nyáron csakis a királyhalmi átkelőt használják, a vendégmunkások áradatának elkerülése végett. Időnként itt is kialakulnak hosszú sorok, de közel sem annyira áldatlan a helyzet, mint a horgosi autópályás átkelőhelyen.

A Királyhalom–Ásotthalom átkelőhelyen tegnap délelőtt nagyjából fél óra volt a várakozási idő (Fotó: Molnár Edvárd)

A Királyhalom–Ásotthalom átkelőhelyen tegnap délelőtt nagyjából fél óra volt a várakozási idő (Fotó: Molnár Edvárd)

Nyilvánvalóan ez lehet az oka annak, hogy tegnap délelőtt a horgosi átkelőhelyen szinte egyáltalán nem kellett várakozni. A tehergépkocsi-sor viszonylag hosszú volt, de a sorompónál mindössze 4-5 gépkocsi várakozott, illetve az autópályán további autók is csak szórványosan érkeztek. A határ közelében lévő benzinkúton megtudtuk, hét közben elenyésző a forgalom, kevesebb az ő munkájuk is, az elmúlt hétvégén azonban már bőven akadt munka. A határátlépést követően a vendégmunkások itt állnak meg egy kávéra, enni valamit, illetve felfrissülni. Mint beszélgetőtársaink elmondták, az igazi roham az előttünk álló hétvégétől kezdve várható.

Érdekes, hogy épp a nyári csúcsszezon enyhítése vezérelte a királyhalmi és a horgosi kishatárforgalmi átkelőhelyek megnyitását is, amikor azonban beindul az áradat, minden átkelőn tömegek várnak az átlépésre. Az utazóknak csakis egy dolgot tudunk tehát javasolni: utazzanak hétköznap.