2024. április 19., péntek
TENISZ

Györe előtt szabad az út

Györe László visszajuthat a legjobb 200 közé. Ehhez ma San Benedettóban le kell győznie a 22 éves és a ranglistán 310. olasz Edoardo Eremint, akit nemrég Torinóban már felül tudott múlni. Ha ma nyer, a zentai játékos előtt szabad az út a még jobb helyezés felé, hisz abban az esetben már megvéd 22 pontot abból a 66-ból, amennyit tavaly az év egész második felében szerzett. Ha képességei határán teljesít, Györe akár a 150 közé is bejuthat – legyen a jóslat szerény –, ha pedig nagyon összejönnek a dolgok, végre elérheti azt is, amit már megérdemelne: megszerezheti első ATP-győzelmét.

Györe az 1. forduló meccsét breakkel nyitotta a 31 éves német Andreas Beck ellen, mivel a saját adogatását később háromszor is leadta, az első játszma elúszott. A másodikban Györe már sikeresebb volt, ő jegyzett egy breakkel többet, a döntő szettben pedig a zentai játékosnak, aki 11 ász mellé 8 kettős adogatási hibát is vétett, egyetlen breakalkalom is elegendő volt a 2 óra 32 perces meccs megnyeréséhez.

A poznańi tornán két szerbiai maradt versenyben a 2. fordulóra. Nikola Milojević az este a spanyol David Perezzel játszott, Peđa Krstinnek pedig nagyon tapasztalt ellenfele lesz ma a 39. évében járó és a ranglistán 243. spanyol Rubén Ramírez személyében.

Ami Györére vonatkozik, elmondható Nina Stojanovićtól is. A 20. születésnapját két hét múlva ünneplő belgrádi lány győzelemmel kezdett Bursában, amivel a naprakész listán már 207., vagyis már e héten ott lehetne a legjobb 200 között. Nina 6:0, 3:1-re vezetett az ukrán Jana Poznihirenko ellen, amikor hat játékot veszített zsinórban. Erre ő válaszolt ugyancsak hattal, így kiharcolta a 2. fordulót, amelyben a 23 éves és a ranglistán 492. bolgár Julija Sztamatovával találkozik.

Bukarestben Aleksandra Krunić nem volt méltó vetélytársa az olasz Sara Erraninak, az eső miatt késő műsor szerint pedig Jelena Janković az este kezdett Gstaadban a svájci újonc Rebecca Masarovával. Ha nyert, Jelena ma a 2. fordulóban a 20 éves és a ranglistán 92. észt Anett Kontaveittel mérkőzik.