2024. március 28., csütörtök

A lélek nyitottságáról

Tanulmánykötet Radomir Konstantinović tiszteletére

A lélek nyitottságáról – Radomir Konstantinović szellemi hagyatékának dimenziói címmel tanulmánykötet jelent meg a Szabadkán született szerb irodalmár, filozófus tiszteletére. A tanulmánykötetet a szabadkai Városi Könyvtár olvasótermében mutatták be tegnap, lévén, hogy a kiadványt a Városi Könyvtár és a szarajevói University Press kiadó közösen adta ki.

(Fotó: Molnár Edvárd)

(Fotó: Molnár Edvárd)

Dragan Rokvić, a Városi Könyvtár igazgatója elmondta, a Radomir Konstantinović szellemi hagyatékát őrző tanács 2014-ben alakult meg, azóta hat ülést tartottak, tavaly október végén pedig egy nemzetközi kerekasztal-beszélgetést szerveztek, az itt bemutatott tanulmányok kerültek a most megjelent kötetbe.

Dr. Aleksandra Đurić Bosnić, a tanulmánykötet szerkesztője elmondta, a tavalyi összejövetelt azzal a céllal szervezték meg, hogy megpróbáljanak betekintést nyerni a lehető legszélesebben Radomir Konstantinović teljes munkásságába.

– Konstantinović sokat küzdött a bezárkózottság és a nacionalizmus ellen, a lélek nyitottsága ezt feltételezi. Munkái a banalitással szembeni harc jegyében születtek – hangsúlyozta.

A tanulmánykötetben egyebek mellett Losoncz Alpár és Radics Viktória tanulmányai is helyet kaptak. Ugyanezen alkalommal bemutatásra került a Rukovet folyóirat új száma is, amelyben megjelent Radomir Konstantinović A város ahol születtem című írása, amelyet fel is olvastak az olvasóteremben összegyűlt hallgatóságnak.