2024. március 29., péntek

Nem lesz könnyű

Bogovič: Szerbiának el kell fogadnia a demokratikus normákat, hogy EU-tag legyen és a polgárai szabadon utazhassanak, szabad legyen az áruforgalom

Az európai integrációs folyamatok a 23. és 24. tárgyalási fejezetek megnyitásával ugyan nagyobb lendületet vesznek, de az EU-tagság megszerzése nem lesz könnyű, figyelmeztetett Eduard Kukan Európai Parlament-i képviselő, a Szerbia Barátai nevű képviselőcsoport tagja a Tanjug hírügynökségnek adott nyilatkozatában a képviselőcsoport hétvégén tett belgrádi látogatása során.

Kukan elmondta, látogatásukkor bátorították a szerb hatalmat az EU-csatlakozási törekvésükben, megerősítették, hogy Szerbiának sok barátja van az Európai Parlamentben, és szívesen látnák őt a tagállamok között, ezért is örülnek annak, hogy a 23. és 24. tárgyalási fejezetek megnyitására hamarosan sor kerül, hiszen az lendületet ad majd az integrációs folyamatnak. Figyelmeztetett ugyanakkor, hogy ez a folyamat egyáltalán nem könnyű, számos reformot kell még Szerbiának véghezvinni. Mint mondta, az EU-tagság nem következik be gyorsan.

– Egy hosszú folyamatra kell felkészíteni az országot. A reformokra nem Brüsszel miatt van szükség, hanem azért mert jobb életkörülményeket hoznak majd Szerbiába – emelte ki Kukan. Hozzátette, véleménye szerint a Tanja Miščević által vezetett európai uniós tárgyalócsoport jó, a csoportban olyan szakértők vannak, akik értik a munkájukat.

Elmondta azt is, hogy az Európai Unió által támasztott kritériumoknak való megfelelés mellett a legnehezebb kérdéskör éppen a 23. és 24. tárgyalási fejezetet érinti, így a joguralmat, a korrupció elleni küzdelmet, de a mezőgazdaság és a környezetvédelem is fontos kérdéseket támaszt.

– Nem kell mindennel egyet érteni, amit az Európa Tanács felajánl. A tárgyalásokban két tárgyalófél van. Az Európa Tanáccsal partnerségben el kell gondolkodni azon, hogy melyek azok a feltételek, amelyek teljesíthetők, és melyek nem – javasolta Kukan.

Kommentálva a Brexitet, elmondta, nem hiszi, hogy az EU-tagság bővítése és Nagy-Britannia kiszakadása kihatna egymásra. Kiemelte, Szerbiának a saját kötelezettségeire kell koncentrálnia.

Emilian Pavel, a küldöttség vezetője kiemelte, Szerbiának sok még a tennivalója, a kormánynak és a parlamentnek folytatnia kell a reformokat, de az ország jó úton halad. Látogatásukkor meggyőződtek arról, hogy a 23. és 24. tárgyalási fejezetek mellett más fejezetek kidolgozásán is dolgoznak a munkacsoportok, így mint kiemelte, várhatóan az év végéig még egy fejezet megnyitására is sor kerülhet. Ugyanakkor felhívta az országvezetők figyelmét arra, hogy az elmúlt években az EU-tagállamok az aktuális gondokra fordították a hangsúlyt és háttérbe szorultak azok az előnyök, amelyek az EU-tagsággal érintik a polgárokat, így Pavel arra kérte az országvezetést, hogy mutassák be Szerbia polgárainak az EU-tagság hozta előnyöket is.

Franc Bogovič, a Szerbia Barátai küldöttség alelnöke kiemelte, Szerbia lehet azoknak az országoknak az egyike, amelyek rövid időn belül tagállammá válhatnak, Európa ezen részében a stabilitás partnere. Mint mondta, az ókontinens országainak az EU-ban való társulás az egyedüli lehetősége. A Brexitből le kell vonni a tanulságokat, ebből az egyik, hogy az államfőknek gondot kell viselniük polgáraik életszínvonaláról és fejlődési lehetőségeiről.

– Ez a legfontosabb a fiatalok számára. A párizsi csúcstalálkozó is azt taglalta, miként lehetne a Nyugat-Balkán fiataljainak jobb jövőképet adni, és azt gondolom, ez a jövő csak az EU-n belül lehetséges – emelte ki Bogovič.

– Szerbiának el kell fogadnia a demokratikus normákat, hiszen csak így lehet az EU tagja, ami a polgárainak szabad utazási lehetőséget, áruforgalmat jelent, és ami után a befektetők is könnyebben beruházásra szánják magukat.

A Szerbia Barátai képviselőcsoport szerbiai látogatása során a törvényhozó szervek és a végrehajtó szervek képviselőivel találkozott. Így tárgyaltak Maja Gojkovićtyal, a parlament elnökével, Jadranka Joksimovićtyal, az Európa-integrációval megbízott miniszterrel, Ivica Dačić külügyminiszterrel, Tanja Miščevićtyel, a gazdasági kamara, a civil szektor és a média képviselőivel. A küldöttség tagjai között volt Deli Andor vajdasági származású néppárti fideszes európai parlamenti képviselő is.