2024. március 29., péntek

Koszorúzás a felkelés évfordulója alkalmából

1941. július 7-én Žikica Jovanović-Španac néphős egy kisebb partizán alakulat politikai népbiztosaként, a nyugat-szerbiai Fehértemplom falu kocsmája előtt agyonlőtt két karhatalmi személyt – két szerb csendőrt. 2001-ig országunkban ezt a napot ünnepeltük a szerbiai felkelés napjaként, július 7-én emlékeztünk arra, hogy Szerbia népe nemet mondott a megszállóknak és az elnyomásnak. Az évfordulóról a rendszerváltás óta is megemlékeznek, általában a szocialista párt és a Harcosok Szövetsége szervezésében.

A háromnegyed évszázaddal ezelőtt történt gyilkosság, és a népfelkelés kezdetének alkalmából Ivan Đoković tartományi kormányalelnök és Predrag Vuletić szociálpolitikai- és nemi egyenjogúsági kérdésekkel foglalkozó titkár tegnap megkoszorúzták az ürögi Szabadság emlékművet. A második világháborúban elesett népfelszabadító harcosokra emlékezve Đoković alelnök kifejtette, hogy kormánya felismeri a népfelszabadító harc hagyományaira épülő, átfogó kultúra jelentőségét, történelemmeghatározó szerepét. – A szabadságszeretet eszméje gyökeresen beépült a tartományban élő népek gondolkodásmódjába, ez az eszme jelenti a megmaradás és az előrehaladás alapját. Július 7-e tehát történelmi hajlamunkat jelképezi a szabadságharc felé, megmutattuk, hogy hajlandóak vagyunk ellent állni az elnyomásnak. Tisztelettel kell emlékeznünk azokra, akik a kapát és az ásót, de még a tollat és a könyvet is fegyverre cserélték, és a szabadság védelmébe álltak – mondta többek között a kormányfőhelyettes.

A kegyelet virágait elhelyezte Svetomir Atanacković, a Harcosok Szövetsége tartományi bizottságának elnöke is, ő többnyire a 75 évvel ezelőtti esemény részleteiről beszélt.

A tartományi képviselőház nevében Snežana Sedlar koszorúzott, lerótták kegyeletüket a Szerb Katonaság, az ukrán és azeri nagykövetség, a brčkói körzet, a Vajdasági Pilóták Egyesületének és különböző politikai pártoknak a képviselői is.

Az önkormányzat illetékesei is megemlékeztek a felkelés napjáról, ők Csenejen koszorúztak az ott lévő emlékműnél. A kegyelet virágait Zdravko Jelušić képviselő-testületi elnök helyezte el, szerinte lenyűgöző az, amit egyes emberek képesek megtenni azért, hogy az igazság győzedelmeskedhessen. – Elődeink az életüket adták a fasizmus elleni harcban, ezzel arra köteleztek bennünket, hogy hozzájuk hasonlóan bátrak legyünk, és hogy gyermekeinket is szabadság- és életszeretetre tanítsuk – üzente az elnök. A fotó a szerémségi emlékműnél készült.