2024. március 28., csütörtök

Temerini hírek

A helyi MC Patriots motoros klub a hétvégén rendezi meg a IX. nemzetközi motorkerékpár szemlét a vásártéren. A helyi és környékbeli motorosokon kívül sok külföldit is várnak. A találkozó csúcspontja minden évben a felvonulás, aminek valószínűsített ideje szombaton 18 óra körül lesz.

***

Az I. Helyi Közösség, a Szirmai Károly Magyar Művelődési Egyesület, a Kertbarátkör és a TAKT képviselete a hétvégén részt vett a Jánoshalmi Napok elnevezésű rendezvényen. A két település immár 75 éve ápol gyümölcsöző testvérvárosi kapcsolatot. A civil szervezetek és a kultúregyesületek közötti együttműködést szorgalmazza az az emlékplakett, amelyet a két város képviselői nyújtottak át egymásnak. A szabadtéri színpadon a temerini néptáncosok léptek fel, a TAKT viszont néprajzi kiállítással mutatkozott be a vendéglátóknak, ahol egyben a Temerinhez kapcsolódó kiadványokat is megtekinthették és megvásárolhatták az érdeklődők. A vendégszeretet viszonzásául a jánoshalmi küldöttség részt vesz a temerini Illés-napi rendezvényen. Szeptemberben ismét Jánoshalmára utaznak a temeriniek, hogy részt vegyenek a szüreti napokon, ahol egyebek között egy helytörténeti néprajzi előadást is bemutatnak.

***

Az Illés-napi ünnepségek keretében a Kertészkedők Egyesülete július 16-án, szombaton este 8 órakor aratóbált rendez a Gulyáscsárdában. Jegyek elővétele minden este 7 óra után a Gulyáscsárdában, érdeklődni a 842-329-es és a 062/464-770-es telefonszámokon.

***

A Szirmai Károly MME szervezésében augusztus 14-én, vasárnap délután a tájház udvarában sátorállítással kezdődik, és augusztus 19-én, pénteken gálaműsorral zárul az idei évi népzenei tábor. Választható foglalkozások: vonós hangszerek, furulya-, ének-, citera- és néptánctanulás. Oktatók: Borsi Ferenc (citera), Szabó Árpád (vonós hangszerek), Szabó Annamária (furulya), Lukács Fodor Valéria (kézművesség). Szabadidőben irodalmi- és kézműves foglalkozások, valamint sok-sok játék. A részvételi díj 45 euró, testvéreknek és csoportoknak kedvezmény. Érdeklődni az esti órákban a 843-411-es telefonszámon. Jelentkezési határidő: július 20.