2024. március 29., péntek

Csángósors

Ahogyan Petrás Mária látja szülőhazáját, Csángóföldet
Petrás Mária

Petrás Mária

Petrás Mária moldvai származású népdalénekes és keramikus. Szülei csángó földművesek voltak, ő pedig a Magyar Iparművészeti Főiskolán végzett, mint keramikus. Erőteljesen vallásos környezetben nevelkedett, s ez keramikusi és népdalénekesi pályáját is meghatározta. Vajdaságba a Dombos Fest közvetítésével jutott el, és a kishegyesi Szent Anna-templomban lépett fel a Muzsikás zenekarral és Csizmadia Annával. Csodálatos moldvai szentes énekeket és balladákat hallhattunk tőle, s a fellépést megelőzően alkalmunk nyílt beszélgetni is vele. Petrás Mária elmondta, hogy öröm számára, ha templomban léphet fel.

– Nekem a legfenségesebb az, ha templomban énekelhetek. Hálásan énekelek, mert annyira sokat ad egy templom. Úgy érzem, hogy az együttlét a templomban sokkal magasztosabb, mint bárhol máshol. Amit én csinálok, az nem produkció, egyszerűen énekelek. Úgy érzem, hogy egy kicsit szerényebbnek kell lennünk, főleg, ha templomról van szó.

Hogyan mutatná be önmagát?

– Az nem olyan könnyű. Moldvában születtem, Csángóföldön. Diószénben és Klézsében történt a gyermekkorom. Klézse egy csodálatos falu volt, édesanyám szülőfaluja. Aki ismeri Kallós Zoltán gyűjtéseit, az találkozhatott Szályka Rózsának az énekeivel, amelyeket Kallós Zoli bácsi egy kötetben foglalt össze. Szályka Rózsa édesanyámnak az ángyója volt, nem tudott írni, olvasni. Ezt csak azért mondom el, mert rajta keresztül be tudom mutatni azt a világot, ami még az én gyermekkoromban volt. Az asszonyok szinte kivétel nélkül magyarul beszéltek, románul még nem is tudtak akkor. Mi az iskolában tanultunk meg románul. Egy olyan csudálatos világ volt még az én gyermekkoromban, de sajnos Csángóföld is megváltozott azóta. A 70-es, 80-as években kezdődött és 1990 után minden egy kicsit a feje tetejére állt. Az 50-es, 60-as években még egy középkori világ volt, amit én csodáltam. Amikor lehetőségem nyílt tanulni, akkor Magyarországon az iparművészeti főiskolára jártam, de a munkáimban annak a világnak az eszenciáját próbálom érzékeltetni, elmondani. Azt a hitet, ami megmaradott és ami megtartotta magyarnak Csángóföldet még a XX. századig is, én azt próbálom egy kicsit példaképpen is a világ elé tárni. Annak a világnak volt léptéke, volt mértéke, tapintat és tisztelet volt a másik iránt. Egy kerek világ volt az, aminek volt Napja, Holdja, hite és Istene. Isten körül forgott minden és a Szűz Mária-kultusz nagyon erős volt. Ezek tartották meg azt a világot. Az a világ megváltozott, de én a munkáimban szakrális témájú dolgokat csinálok, s ezen keresztül azt a régi csángó világot akarom bemutatni, az én szemszögemből.

Milyen különbséget lát a vajdasági magyarok és a csángók sorsa között?

– Úgy tudom, hogy itt a mai napig vannak magyar iskolák. Csángóföldön magyar iskola sohasem volt, és mégis megmaradott a magyarság, mert nem voltak papok, hanem kántorok. A kántor közelebb állt a néphez, és olyan nyelven énekeltek, amilyen nyelven beszéltek a faluban. A Kájoni Kancionálék (XVII. századi magyar egyházi énekek) megvoltak még a XX. század első feléig is.

És milyen irányba változott meg a csángómagyarság?

– Mondok egy példát, hogy ne beszéljek a levegőbe: még a kemény kommunizmus időszakában is Klézsén magyar virrasztás folyt. Nem a hivatalos temetésen, mert ahogy kihozták a koporsót a kapun, az már hivatalos temetés volt. De az udvaron belül minden ima magyarul folyt. Miután eltemették az elhunytat és mindenki hazament a torra, ott is minden magyarul zajlott. Így volt ez egészen 1993-ig, és akkor az utolsó faluban is megszüntették a magyar virrasztást. Ma a gyerekek először románul tanulnak meg, és aztán fakultatív órákon tanulnak magyarul. Szerintem ez nagyon-nagyon kevés. Van egy alapítványunk, a Moldvai Magyar Oktatásért Alapítvány, de az az igazság, hogy ezek csak kicsi cseppek a tengerben. Ha sikerült volna Böjte Csabának azt az iskolát létrehoznia, amit ő meg akart teremteni Moldvában, az nagyon jó lett volna, mert a mai napig erős tekintete (tekintélye) van az egyházi embernek. Moldvában a mai napig hívőbbek, mint a környező országokban, ezért jó lett volna, ha sikerül, de valami miatt ki lett szorítva. Az elrománosítás folyamata még jobban felerősödött a 90-es években. Kicsit elégedetlen és türelmetlen vagyok, mert a 90-es évek elején azt gondoltuk, hogy pár éven belül magyar művelődési ház lesz Bákóban. Megmondom, hogy a moldvai cigányság is egy kicsit jobb helyzetben van, mert egész Európában divat lett, hogy támogatni kell a cigányságot, meg felmutatni, hogy milyen emberséges az egész Európa. A csángóság ezzel nem tud dicsekedni. Abban reménykedem, hogy egy isteni csoda történik, mert a sors, a Jóisten megfordított már nagyon nagy hatalmakat is. Fontosnak tartanám, hogy az egyházban is történjen valami. Nem hiszem, hogy a hívők fogják kérni a magyar misét, mert már annyiszor lettek visszautasítva, hogy feladták. A moldvai egyház lelkiismerete meg kellene, hogy egy kicsit mozduljon, és fel kéne, hogy ébredjen. Amilyen sunyi módon bevezették a román nyelvű misét a magyar ajkú embereknek, olyan módszerekkel próbálják visszahozni, mert az egyházban is fel kell, hogy ébredjen az igazságérzet. Reménykedem benne, hogy lesznek olyan tiszta lelkű fiatal papok, akik vissza fogják hozni azt, ami jár.