2024. április 20., szombat

A tudományos alkotómunka jövője

Kétszáz hazai és külföldi egyetemista a nemzetközi tudományos Tesla-tanácskozáson

– Az ilyen jellegű rendezvényekkel nemcsak a múltbeli alkotótevékenység előtt tisztelgünk, hanem azt is bizonyítjuk, hogy a jövőbeni tudományos kutatómunkára is nagy hangsúlyt fektetünk. Azok a fiatalok, akik részt vesznek ezen a nemzetközi tudományos tanácskozáson, Nikola Tesla örök érvényű munkájáról szereznek ismereteket, amelyek manapság is igen időszerűek – nyilatkozta lapunknak Zoran Milošević felsőoktatási és tudományos-kutatásügyi kérdésekkel megbízott titkár, majd ezután megnyitotta a négynapost rendezvényt, amelyet a Fruška gorán tartanak.

A nemzetközi tanácskozást Nikola Tesla kutató és feltaláló tiszteletére indították el 2012-ben, amelynek fő célja a tudományok, az oktatás, valamint a művelődés népszerűsítése.

Hagyományosan azokon a helyeken rendezik meg, ahova Nikola Teslát személyes és családi emlékek fűzték: Újvidéken, Fruška gorán és a Šišatovaci kolostorban.

A tudományos tanácskozás résztvevői szakelőadásokon, műhelymunkákon vehetnek majd részt. Emellett a szórakozás is kiemelkedő helyet kap, hiszen a rendezvénysorozat ideje alatt különböző koncertekre, filmvetítésekre és kiállításokra is sor kerül. További érdekessége a Tesla internetes témákat feldolgozó tábor (Tesla cyber camp), amely rangos külföldi – Cambridge, Oxford, Harvard, Sorbonne stb. – és hazai egyetemekről érkezett 200 legjobb egyetemi hallgatót fogadja. Ilyen módon a fiatalok megismerkedhetnek egymással, és betekintést nyerhetnek Nikola Tesla korszakalkotó tevékenységébe.

Milica Kačavenda, az újvidéki Mihajlo Pupin Villamossági Középiskola tanulója a tudományos tanácskozás kapcsán a következőket mondta lapunknak:

– Számomra a rendezvény érdekessége, hogy azon emberek tudását hivatott bemutatni, akik kutatómunkájuk során kiemelkedő eredményeket értek el. Nagy megtiszteltetés számomra az, hogy mindezt a tudást hajlandóak átadni nekünk. A tudományos előadások után esténként lehetőségünk nyílik arra, hogy a rendezvény résztvevőiként megosszuk egymással a tapasztalatainkat. A jövőben pedig mindenképpen arra fogunk törekedni, hogy az itt szerzett kapcsolatokat továbbra is ápoljuk – mesélte izgatottan.