2024. március 29., péntek

86 eset, 35 megoldás

Aleksandar Vučić ügyvezető kormányfő és kormányalakító ma 19 óráig beszélgetett a polgárokkal, hallgatta meg azok panaszait. A kormányban tartott „miniszterelnöki fogadóórákon” az emberek a leggyakrabban amiatt panaszkodtak, hogy nem tudnak munkát szerezni, vagy nem tud rajtuk segíteni az egészségügy panaszaik megoldásában. Az egész napos személyes találkozások végeredménye: 86 meghallgatott polgár. A kormányfő arról számolt be, hogy az emberek figyelmet kaptak, amit egy ország kormányának kötelessége is megadni, s 35 esetet meg is sikerült oldani.

Vučić bejelentette, hogy hasonló találkozókra ezentúl kétszer havonta sort kerítenek, egyszer a fővárosban, egyszer pedig valamelyik másik szerbiai városban.

Nyilatkozatában elmondta, hogy többen szereztek munkahelyet hiányszakmának számító foglalkozásukkal, az egészségügyi gondok megoldását ítélte a legkönnyebbnek. Arra a kérdésre válaszolva, hogy sok panasz érkezett-e az igazságszolgáltatás, a bíróság munkájára, a kormányfő elmondta, nem volt sok ilyen eset, az emberek a leginkább az „életszerű” problémáik megoldását kérték. A találkozókat sikeresnek ítélte azért is, mert sok mindent megtudott a polgárok szokásairól, az adminisztrációs bökkenőkről, így még pontosabb képet tud alkotni arról, hol, mely területeken lenne a leginkább szükség az ügyintézés felgyorsítására. Normálisnak nevezte, hogy nem tudott megoldással szolgálni minden gondra, mint mondta, egyes esetekben nem tehet mást, minthogy meghallgatja a panaszt és elnézést kér, amiért nincs rá egyszerű megoldása.

A kormányfő reggel 5.30-kor kezdte a megbeszéléseket és 19 óra körül fejezte azokat be. A polgárok gondjaival a minisztériumok jelen lévő képviselői is foglalkoztak.