2024. április 19., péntek

Terepjárók a rendkívüli helyzetekhez

Tekintettel arra, hogy Bánát területén az elmúlt években többször voltak árvizek (az utóbbi évek egyik legsúlyosabb katasztrófája 2005-ben volt, amikor a Temes és a Béga vize több tíz települést öntött el a határ innenső és a túlsó oldalán), most egy határon átnyúló IPA-projektummal erősítik a Bánát romániai és szerbiai oldalán élőknek a biztonságát.

Terepjárók a nagybecskereki városháza előtt (Fotó: Kecskés István)

Terepjárók a nagybecskereki városháza előtt (Fotó: Kecskés István)

A Közösen az árvízkockázat ellen elnevezésű projektum hordozója a nagybecskereki Banat Regionális Társadalmi-gazdasági Központ, partnere pedig a temesvári ADIVEST – rendkívüli helyzetekkel megbízott községközi egyesület. A szerb–román közös pályázatukra 828.080 eurós támogatást kaptak, ebből az összegből a szerbiai partner részére 523.080 eurót hagytak jóvá.
A támogatás célja, hogy a határ mindkét oldalán felkészültebben várják az esetleges természeti katasztrófákat, közösen dolgozzanak megelőzésén, és együttesen irányítsák a károk elhárítását. Ennek céljából műszakilag felkészítik az illetékes önkormányzatok szolgálatait Bánát, illetve Temes megye területén, ugyanis az eddigi tapasztalat azt mutatta, hogy nincs kellő technikai felszereltségük ahhoz, hogy rendkívüli helyzetekben azonnal reagálhassanak.
Irena Živković, a Banat REC igazgatója elmondta, hogy a kapott támogatás 80 százalékát – vagyis 434.500 eurót – technikai eszközök beszerzésére fordítják. Ennek keretében tegnap négy terepjárót kopott Nagybecskerek város önkormányzata. A Dacia Duster típusú járművek kulcsait Čedomir Janjić polgármester vette át. A következő időszakban rendkívüli helyzetekben alkalmazott különleges járműveket, kotrógépeket, áramfejlesztőket, pumpákat, mentőcsónakokat és a mentésben részt vevő személyek számára szükséges felszerelést vásárolnak. Tervben van a felszerelés kezelésével megbízott személyek kiképzése is.