2024. április 20., szombat

„A történetek belőlünk jönnek”

Terék Annával a Tanyaszínház idei darabjáról

A Tanyaszínház július tizenhatodikán mutatja be idei darabját Hangos disznók harapnak címmel, amelynek szövegét a korábban költőként, mára azonban drámaíróként is ismert és elismert Terék Anna írta. Vele beszélgettünk a Dombosi történetek – Remix irodalmi fesztiválon.

Mikor és kitől jött a felkérés, hogy írj egy drámát a Tanyaszínháznak?

– Már nem emlékszem pontosan, hogy Magyar Attilától vagy Puskás Zoltántól jött a felkérés, de talán Magyar Attilától, viszont rögtön tudtuk azt is, hogy Puskás lesz a rendező. Ez azt hiszem tavaly decemberben volt. Akkor azt ígértem, hogy február végére megírom a darabot, de csak március végére sikerült befejeznem, és utána is alakítottunk rajta, és a dalszövegeket is később írtam hozzá. Nekem nagy megtiszteltetés volt, hogy a Tanyaszínház drámát kért tőlem. Mindig is egy titkos vágyam volt, hogy valami közöm legyen hozzájuk. Úgy gondolom, nem azért kértek fel, hogy tanyadrámát írjak, hanem hogy egy sajátot. A témát nem határolták be, inkább csak a keretet adták meg, hogy napjainkban és Vajdaságban játszódjon, legyen benne szó a munkanélküliségről, jelenjenek meg benne a hétköznapi problémáink, illetve, hogy reflektáljunk arra, ami manapság körbeveszi az embert.

Mennyire vagy otthon ezekben a témákban?

– Nem igazán. A szóbeszédeket hallom, hogy mikor mi az, amit az emberek fájlalnak; például hogy kevés a fizetés, vagy hogy milyen nehéz elhelyezkedni. Ez utóbbit én is átéltem, amikor három éven keresztül munkanélküli voltam. Igazság szerint nem mentünk bele olyan politikai dolgokba, hogy bárkit is kifigurázzunk, vagy hogy bárki feje fölött pálcát törjünk. Csak azon a szinten foglalkozunk politikával, ahogy az meghatározza egy-egy ember életét.

A drámáid, elég ha csak a Vajdasági lakodalom címűre gondolunk, a vidéki élet egy-egy szegmensét mesélik el. A címből ítélve az új darab is ezen a területen játszódik.

– Igen. Verseim is játszódnak vidéken, és soha nem gondolkodtam azon, hogy miért ragaszkodom úgymond a vidékhez; arról írok, ami körülvesz. A történetek mindig valahonnan belőlünk jönnek, azt írjuk meg, ami foglalkoztat bennünket; ha valami megül a szívünkben, akkor arról akarunk mondani valamit.

Jelenleg is folynak a próbafolyamatok. Mennyire követed, mennyire veszed ki a részed belőle?

– Eddig Budapesten voltam a munkámból kifolyólag, így nem volt lehetőségem élőben meglátogatni a próbákat, de ezt a héten bepótolom, megnézem, hol tartanak, hogy mennek a próbafolyamatok. Eddig csak e-mailben tartottuk a kapcsolatot, ott beszéltük meg, ha például valamit át kellett írni. Valójában nem a szöveget követem, hanem inkább azt, hogy ők mit dolgoznak. Rájöttem, hogy a szöveget nem szabad félteni, mert nem hiába alakítja azt úgy a rendező, rá kell formálni egy társulatra, egy csoportra, akár egy adott színházra, helyre ahol megszólal maga a szöveg. Nem sajnálom a szöveget, tudom, hogy jó kezekben van. Puskással már dolgoztam, ő rendezte a Jelentkezzenek a legjobbak című darabomat Újvidéken. Abban a próbafolyamatban nem vettem részt, de úgy hallottam, hogy nagyon jó hangulatban folytak a próbák, és lelkesek voltak a színészek.

Július közepén lesz a bemutató. Az eddigi tapasztalataid alapján milyen érzés színpadon látni az általad írt szöveget?

– Nagyon szeretem visszanézni a drámáimat, olyan, mintha egy ajándékot kapnék. Felemelő érzés látni, hogy én valamit kitaláltam, amit utána komoly emberek komoly munkával megvalósítanak, hozzátesznek, átalakítják, átformálják, az általam elképzelt karakterekből valós személyeket csinálnak. Mindig is úgy gondoltam, hogy a színész meg a rendező munkája hozzátesz a megírt szöveghez.