2024. március 28., csütörtök

Október 2-án lesz népszavazás Magyarországon

A külhoni magyarok is szavazhatnak a kötelező betelepítésről

Október 2-ára írta ki a népszavazást a nem magyar állampolgárok Magyarországra történő kötelező betelepítésével kapcsolatban Áder János köztársasági elnök kedden – derült ki a Köztársasági Elnöki Hivatal (KEH) honlapján megjelent közleményből.

A KEH Sajtóigazgatóságának közleménye szerint az államfő az alaptörvény, a népszavazási kezdeményezésről, valamint a választási eljárásról szóló törvény rendelkezései alapján – figyelemmel az Alkotmánybíróság vonatkozó határozatára – döntött az országos népszavazás kitűzésének időpontjáról.

Orbán Viktor februárban jelentette be a referendumot, az Országgyűlés pedig május 10-én rendelte el az országos népszavazást, 136 kormánypárti és jobbikos igen szavazattal. A népszavazási kérdés így hangzik: „Akarja-e, hogy az Európai Unió az Országgyűlés hozzájárulása nélkül is előírhassa nem magyar állampolgárok Magyarországra történő kötelező betelepítését?”

A KÜLHONI MAGYAROK IS SZAVAZHATNAK

A mintegy nyolcmillió, magyarországi lakóhellyel rendelkező választópolgárnak az augusztus 5-ei névjegyzéki állapotnak megfelelően augusztus 15-éig kell kézhez kapnia az értesítést arról, hogy felvették a névjegyzékbe.

Azok a magyar állampolgárok, akik nem rendelkeznek magyarországi lakcímmel, és a 2014-es országgyűlési választások előtt vagy azután regisztráltak, továbbra is szerepelnek a levélben szavazók névjegyzékében, vagyis nem kell újra kérniük a regisztrációt. Az a külhoni magyar állampolgár, aki még nem regisztrált, választási regisztrációs kérelmét a népszavazást megelőzően szeptember 17-éig kell eljuttatnia a Nemzeti Választási Irodába.

A külhoni magyaroknak a szavazatukat tartalmazó szavazási levélcsomagot a szavazást megelőző napon (október 1-jén, szombaton) 24 óráig kell eljuttatni levélben az Nemzeti Választási Irodához, de a levélcsomag leadható a külképviseleteken, illetve a szavazás napján a külképviseleteken vagy bármely országgyűlési egyéni választókerületi választási irodában.

NE BRÜSSZEL DÖNTSÖN HELYETTÜNK!

Nem Brüsszel, hanem csak a magyarok dönthetnek arról, kivel akarnak együtt élni – mondta Rogán Antal, a miniszterelnök kabinetfőnöke kedden Budapesten, a kormányülés szünetében tartott sajtótájékoztatón a népszavazás dátumának a kiírása kapcsán.

Október 2-án a magyar polgárok az Európai Unióban először véleményt mondhatnak Brüsszel bevándorláspolitikájáról, üzenetet küldhetnek, hogy támogatják vagy elutasítják Brüsszel bevándorláspolitikáját – fogalmazott a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter.

A kormány arra kéri a magyarokat, hogy mondjanak nemet a kényszerbetelepítésre, Brüsszel bevándorláspolitikájára – közölte Rogán Antal, minél nagyobb részvételre is kérve a választókat.

A kabinet a bevándorláspolitikával kapcsolatban – folytatta – továbbra is a határok megvédését és a bevándorlók beáramlásának megállítását tartja elsődlegesen fontosnak.

A kampányt firtató kérdésre elmondta, először tájékoztató hirdetéseket tesznek közzé, ami részben már zajlik, de júliusban és augusztusban is folytatódik. Augusztus 20. után pedig „sokkal szélesebb körben és világosabban szeretnénk a tájékoztatás mellett elmondani a magyar kormány álláspontját” – jelezte, megjegyezve, hogy ebben Orbán Viktor kormányfő mellett minden tárcavezető és államtitkár részt vesz majd. Azt is kérte, hogy minden parlamenti párt mondja el a véleményét az ügyben.

A HUXIT ELŐKÉSZÍTÉSE

A Jobbik kivételével az ellenzéki pártok a népszavazás ellen foglaltak állást. Többségük bojkottra szólított fel.

Az MSZP elnökhelyettese szerint Magyarország Európai Unióból való kilépését készíti elő, és azt kérik az emberektől, hogy a kvótával kapcsolatos népszavazásra ne menjenek el. Gőgös Zoltán keddi, budapesti sajtótájékoztatóján közölte, az MSZP azt javasolja: „mindenki maradjon otthon, hogy maradhassunk Európában”.

A Demokratikus Koalíció (DK) alelnöke Magyarország Unióból kiléptetésének kezdeteként értékelte, hogy az államfő október 2-ára kiírta a kötelező betelepítési kvóta elleni népszavazást. Molnár Csaba kedden azt közölte az MTI-vel, hogy egy érvényes népszavazás a kilépés előszobáját jelentené, ezért a párt nevében távolmaradásra szólította fel a DK-szimpatizánsokat.

Az Együtt – a Korszakváltók Pártja szerint ellentétes Magyarország érdekeivel a kvótareferendum. Az Együtt közleménye szerint ezért bojkottkampányt indítanak a kvótareferendummal szemben, valamint Magyarország teljes jogú európai uniós tagságát támogató aláírásgyűjtésbe kezdenek.

A Párbeszéd Magyarországért szintén azt javasolja a választóknak, hogy ne vegyenek részt a kvótareferendumon.

A részvételre buzdítja a választókat a Magyar Liberális Párt elnöke. Fodor Gábor, aki sajtótájékoztatót is tartott a témában, kedden az MTI-nek azt mondta, hogy a népszavazási kérdés hamis és manipulatív, mert nincs szó kényszerbetelepítésről, az EU csak azt várja el, hogy Magyarország folytassa le 1294 ember menekültügyi eljárását. Fodor arra szólított fel, hogy a választópolgárok igennel szavazzanak.

Az ellenzéki pártok közül egyedül a Jobbik buzdít arra, hogy a választók a nemet karikázzák be. Mirkóczki Ádám pártszóvivő indoklása szerint pártja a kötelező betelepítési kvótát – csakúgy, mint „minden értelmetlen brüsszeli diktátumot” – kezdetektől fogva ellenzi. A Jobbik fenntartja ugyanakkor korábbi javaslatát, hogy az alaptörvényben kellene rögzíteni a kvóta elutasítását.