2024. március 29., péntek

Csak egy új modell mentheti meg a Fiatot

Stojan Stamenković: Meglehetősen furcsa, hogy a gazdasági minisztérium a sajtóból értesül a gyárban történtekről

Nem lepett meg a harmadik műszak eltörlése és az alkalmazottak elbocsátása a kragujeváci gyárban. Úgy vélem, hogy egy új modell piacra dobása nélkül nem lehet megállítani a kereslet csökkenését a szerbiai Fiatok iránt – nyilatkozta Stojan Stamenković gazdasági szakértő a Makroökonómiai Trendek és Elemzések nevű folyóirat legújabb számának bemutatóján, a Fiat-Chrysler Automobiles szerbiai gyárára vonatkozó döntésével kapcsolatban.

– Erre a problémára már előzőleg is figyelmeztettek a gazdasági szakemberek, most pedig be is következett. Már előzőleg is említettük: a gyár sikere nagyban függ attól, hogy hajlandó-e új modell gyártásának megkezdésére. Persze, ehhez a Fiat jóváhagyása és pénze is kellett volna, de a szerbiai államvezetésé is, amelynek a gyári infrastruktúra fejlesztésébe kellett volna pénzt fektetnie – magyarázta a szakértő, aki szerint meglehetősen furcsa az, hogy a gazdasági minisztérium is a sajtóból értesül a gyárban történtekről, valamint az is, hogy olyan nyilatkozatok érkeznek az államvezetés háza tájáról, hogy a gyár továbbra is eddigi kapacitásával fog termelni.

– 2013-as év közepét, vagy az idei év elejét jelenti az „eddigi kapacitás”? – kérdezett vissza a gazdasági szakértő.

Arra is emlékeztetett, hogy egy időben olyan nyilatkozatok is elhangzottak a kormányból, hogy 2012-ig Kragujevacot összekötik a 10-es közlekedési folyosóval, most pedig az a hír járja, hogy ezek a munkálatok legelőbb 2018-ban fejeződnek be.

– Nem a vészmadár szerepét akarom játszani, de az ilyesmi arra enged következtetni, hogy két év múlva a maradék két műszakot is eltörölhetik a gyárban – figyelmeztetett a szakember, aki szerint a szerbiai gyár termelése már most 25-30 százalékkal kisebb, mint a korábbi csúcsteljesítménye.

– A gyártás 120 ezer járművel indult, ma pedig már csak 80 ezer – fejezte be.