2022. május 29., vasárnap

E(U)rózió

A brit EU-tagság feladása sokként érte az integráció szószólóit, s nem csak őket, hiszen még a Brexit mellett kampányolók sem igazán hitték, hogy nyerhetnek. Innen most az a nagy visszakozás és vészfék-húzás, amely a – további belső „osztódásra” kárhoztatott – szigetországban tapasztalható. Sokan már visszaszívnák az egész „tragikomédiát”, különösen David Cameron (távozóban levő) kormányfő, aki – afféle ijesztgetésnek (és persze Brüsszel zsarolásának) szánva a népszavazást – rávette az agyonhülyített nyájat erre az orosz rulettre.

Aztán a golyó a csőbe került.

Úgy rémlik, e fejlövéssel egyszersmind rajtlövést adott az EU-bomlasztáson ügyködő buzgó mócsingok népes hadának, akik azonnal orgazmikus vágtába is kezdtek. A többség még fel sem ocsúdott, amikor Geert Wilders, a bevándorlásellenes holland Szabadságpárt (PVV) vezetője ujjongva közölte: „Hollandia lesz a következő”. Nem viccnek szánta. Azonnal felszólította a kormányt, mielőbb írjon ki referendumot az uniós tagságról, majd a parlament elé terjesztette Nexit-kezdeményezését. A törvényhozás kedden jelentős többséggel vetette el (a jelenlévő 75 képviselőből 14-en támogatták) javaslatát, de biztosra vehető, nem hagyja ennyiben, már csak azért sem, mert hazájában máris a legnépszerűbb politikus. A PVV választási kampánya központi elemévé emelte egy Nexitről szóló népszavazás kiírását, és a közvélemény-kutatások alapján nem alaptalanul félnek sokan attól, hogy a PVV nyerhet a 150 mandátum elosztásáról szóló, jövő márciusban esedékes parlamenti választáson.

Franciaországban a Marine Le Pen vezette szélsőjobb Nemzeti Front (FN) meg a Frexitet szorgalmazza. Közölte, ha jövőre elnökké választják, fél éven belül kiírja a referendumot. A dán jobboldali populisták is azt követelték, hogy Brexit esetén, náluk is legyen ugyanilyen népszavazás. A jobbközép kormánypárt egyelőre ellenzi.

Ön szerint a Brexit miatt széthullhat az Európai Unió?

 

Igen: 260 (47%)

Nem: 243 (44%)

Nem tudom: 49 (9%)

 

Szavazatok száma: 552

A szükséges uniós reformok hiánya esetén Ausztria egy éven belül népszavazáson dönthetne az unióból való kilépésről – közölte Norbert Hofer, az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) alelnöke, aki a párt államfőjelöltjeként indult, és csak hajszál híján nem ült be az elnöki bársonyszékbe. Mivel (rendhagyóan) megismétlik a második fordulót, nem kizárt, hogy másodjára ez sikerül is neki.

A Merkel-kormány menekültpolitikájának bírálatára építő Alternatíva Németországnak (AfD) márciusban három tartományban 10 százalék feletti eredménnyel került be a Landtagba, és további erősödése esedékes. Jövőre Németország is választ. A következő európai „omlás” mégis Olaszországban következhet be, ha az őszi alkotmányos népszavazáson a Matteo Renzi vezette kormány megbukik. A legutóbbi önkormányzati voksolás alapján nem túl merész dolog erre fogadni.

Egy májusi közvélemény-kutatás is a fentieket látszik alátámasztani: Olaszországban 48, Franciaországban 41, Svédországban 39, Németországban 34 százalék voksolna az EU elhagyására. Keleten is hasonló a „széljárás”; a V4-ek mindegyikében folyamatosan izmosodnak a populisták, valamennyien „az erős nemzetállam nélkül nincs demokrácia” mantrát hajtogatva lesik az alkalmat, hogy megmarkolhassák a jogart, vagy máris erősen szorítják. Az alultájékozott és félrevezetett tömegek manipulálhatósága folytán a legmerészebb forgatókönyvek sem zárhatók ki, noha komolyabb viharfelhők jelenleg nincsenek a láthatáron. Akár tetszik, akár sem, ilyen fejlemények közepette az előre ismert kimenetelű magyar kvótareferendum sem az uniós hajó megtépázott vitorláiba hivatott szelet fújni.

Bárhogy is forgatjuk, az EU eróziója nem jövőkép, és nem is a Brexittel kezdődött. A nacionalizmus és szeparatizmus hullámain lovagló „hazafiak” ugyanis már e népszavazás előtt nyertek, hiszen világossá vált, bármilyen kimenetelű is legyen az (Nagy-Britannia kilépése még jó ideig „függőben maradt játszma” marad), egy másmilyen Európára ébred(t)ünk.

Hogy ez a nap az unió végének kezdete-e, vagy esély, hogy új, építő vita kezdődjék a „család” jövőjéről? Kiderül.

Rossz ómen, hogy uniós csúcsvezetői szinten is oly sokszor oly kevés a közös nevező, rossz ómen, hogy egy esetleges újabb (akár mesterségesen előidézett) gazdasági válságot az ügyeletes bajkeverők azonnal „kamatoztatnának”, reménykeltő ugyanakkor, hogy a Brexit józanító lehet; egyeseket – akik nem okultak a kontinenst évszázadokon át meg-megnyomorító háborúk borzalmaiból – talán újra gondolkodásra késztet.