2024. április 16., kedd

Többen vesznek lakást, mint tavaly

Fellendülőben a szabadkai ingatlanpiac – A fiatalok vagy új építésű lakást, vagy a periférián lévő, olcsóbb családi házat vásárolnak – Jobbak a lakáshitel-feltételek is ebben az évben

Fellendült a szabadkai ingatlanpiac az elmúlt időszakban. Ez a szakértők szerint többek között két dolognak is köszönhető: az egyik a lakáshitelek igénylésének leegyszerűsödése és rövidsége, a másik pedig szintén a bankszektornak köszönhető. Kisebb a kamat a lekötött összeg után, ezért jobban megéri megtakarított pénzünket ingatlanba fektetni. Sokan élnek is ezzel a lehetőséggel.

Az egyik legnagyobb múlttal rendelkező szabadkai ingatlanirodában megtudtuk, nem mondhatjuk, hogy stagnál a piac, vagyis kínálat és kereslet is van bőven. A legnagyobb érdeklődés az új építésű lakások iránt mutatkozik, s azok közül is a jobb lokációkat választják, elsősorban a fiatalok. Megéri ilyen lakást venni, mondja beszélgetőtársunk, mert nem kell befektetnünk később a felújításba, s az sem mellékes, hogy ezek a lakások energiatakarékosak, ezért a téli időszakban nagyon alacsony a fűtésszámla.

– A jó lokáció a Kertváros, Újváros, Kisradanovác helyi közösségeket jelenti, illetve a Radić fivérek utcától a Belgrádi útig és az autóbusz-állomásig terjedő városrész nagyon népszerű. Ahol nehezebb ingatlant eladni, az a Zorka helyi közösség, illetve Kelebia – tudtuk meg.

Az egész ingatlanpiacon enyhe javulás tapasztalható, nemcsak a házak, lakások vásárlása, hanem a bérbeadások kapcsán is. Lakásokat és üzlethelyiségeket is többen bérelnek, mint tavaly. Az üzlethelyiségek esetében érdekes kiemelni, hogy csakis sétálóövezetben és csakis földszinten lévő üzlethelyiségek után érdeklődnek. Amennyiben emeleti helyiségről van szó, azt már sokkal nehezebb értékesíteni.

– A fiatalok zömében hitelből vesznek ingatlant, ami érthető, hiszen az elmúlt időszakhoz képest nagyban javultak a bankok feltételei, és a jóváhagyásra sem kell hónapokat várni, legfeljebb harminc napot – mondta az egyik ingatlanközvetítő igazgatója.

A piac érdekessége, hogy sokkal könnyebb eladni egy három, vagy akár négyszobás lakást, mint egy másfél, kétszobásat. Nagyon kevés több szobával rendelkező lakás van a városban, a piac mindössze 3-4 százaléka, míg a legtöbb, 45 százaléka a kínálatnak kétszobás lakás.

A Harcosok sorakozója lakótelep iránt az elmúlt években megnőtt az érdeklődés, hiszen fejlődött az infrastruktúra, tartalom is van, és sok új építésű lakás közül lehet válogatni. Ezek az új építésű lakások a legnépszerűbbek, nagyon rendezett körülményeket lehet találni, és nem mellékes az sem, hogy ezekbe a lakásokba semmit sem kell befektetni. A fiatalok azért is döntenek ezek mellett az épületek mellett, mert energiatakarékosak, vagyis nagyon kicsi a rezsiköltség a téli időszakban is.

Ehhez képest a Sugárúton, ami sokkal közelebb van ugyan a központhoz, de negyven-ötven éves épületek sorjáznak rajta, csak nehezen és áron alul lehet eladni egy-egy lakást. Míg valamikor a Dušan Petrović utca volt például a legnépszerűbb a vásárlók körében, addig ott ma 470 euró egy lakás négyzetmétere, és egy hatvan négyzetméteres ingatlant öt hónap után sikerült értékesíteni. A Tokió lakótelepen is hasonlóan alakulnak az árak, 470 és 500 négyzetméter között mozognak, és a Prozivka lakótelepen is, ahol egy régebbi lakás négyzetméterét akár 420 euróért is megvehetünk. Az ingatlanközvetítő szerint azokat kevésbé éri meg megvenni, hiszen fel kell őket újítani, s a renoválás négyzetmétere is legalább száz euróba kerül, vagyis ahhoz, hogy újjá, lakhatóvá tegyük a lakást még 5-6 ezer eurót rá kell költenünk. Akkor már egyértelműen jobb az új építésűek, energiatakarékosak mellett dönteni, amelyeknek négyzetmétere 750–800 euró.

Ami a Kertvárost illeti, ami szintén nagyon kedvelt helyszíne az ingatlanvásárlásnak, itt inkább a családi házak, telkek a népszerűbbek. Beszélgetőtársunk azt mondja, ezen a lokáción egy hatszáz négyzetméteres telket, egy régebbi épülettel együtt már 17–20 ezer euróért lehet venni.

– Az olcsóbb házakat, a fenn említett árért az emberek csupán a helyért, vagyis a telekért vásárolják meg. Megveszik, ott van minden infrastruktúra, de a házat lebontják teljes egészében és újat építenek helyette. Ilyeneket lehet találni a Kizúr István, a Tesla, az Ady Endre, a Savo Kovačević utcákban – mondta beszélgetőtársunk.

A népszerű helyeken, mint amilyen Kisradanovác, Újváros, Kertváros, akár húszezer euróval is többe kerülhet egy ház, rendezett, vagy régebbi, mint például a Zorka helyi közösség területén.

Az ingatlanirodában megtudtuk, hogy azok a fiatalok, akik a külföldi nagyvállalatokban, relatív biztos, de harmincezer dinár körül mozgó bérért dolgoznak, szívesebben vásárolnak a periférián, legfeljebb 20 ezer euróért házat.

A város központjában, Kisradanovácon, de akár Sándorban is, a nagy telken, egy-két luxussal, medence, kiépített terasz, rendelkező, öt vagy annál több szobás, két fürdőszobával rendelkező házakat 100–130 ezer euróért próbálják értékesíteni.

Beszélgetésünk végén megállapította, sokkal élőbb ma a piac, mint az elmúlt két évben, s ez az ingatlanvásárlás, bérlés tekintetében is elmondható. Nagy a kereslet és a kínálat is, mindenki megtalálhatja a neki legjobban megfelelő lakást, házat.