2024. április 19., péntek
KANIZSA FESZT

Heavy metal, punk és retró

A Kanizsa Feszt második napja is bővelkedett programokban. A délután folyamán nagy érdeklődés övezte a Szegedi Tudományegyetemen rocktörténeti kurzust vezető Pleskonics András előadását. A hallgatók betekintést nyerhettek a rock- és a blueszene kialakulásával kapcsolatos körülményekbe, érdekes dolgokat tudhattak meg stílusjegyeikről, fejlődésükről és legkiemelkedőbb előadóikról egy interaktív előadás keretében, amiben a zenehallgatás mellett még a közös zenélés is helyet kapott.

Az éjszaka folyamán vitathatatlanul a magyarországi Aurora és az Ossian vitték el a pálmát.

Az Ossian zenekar a magyar heavy metal történetének egyik legsikeresebb együttese, a győri Aurora zenéje pedig a mai napig is a magyar punk stílus alapjának számít. Nekik köszönhetően a nagyszínpadon egész estét betöltve, decibelhatárokat feszegetve dübörgött, lüktetett, sikított és pörgött a zene a szépszámú hallgatóság nagy örömére. A zenei kínálat másik végletét a zúzós, kemény vonal mellett DJ Szatmári képviselte ezen a napon. A Blue Stage-en egy retró parti keretében gyűjtötte maga köré a békésebb frekvencián kikapcsolódni vágyó fesztiválozókat, és vezényelte az eseményeket hands up stílusban.

Az idei fesztivál második napjára is jutottak játékos vetélkedők, bemutatók, mint például íjászat, amelyet az erre szakosodott csapatok irányítottak – mondta Kalmár Tünde, a fesztivál egyik szervezője.

– Két pihenőhelyszínen heverhették ki az elmúlt nap fáradalmait az aktív fesztiválozók, az egyik a vízi csúszda, a másik pedig a lazulósarok, ahol vízipipázgatva vitathatták meg az aktuális eseményeket, vagy mélyedhettek halk meditációba.

Tegnap estére várták a fesztivál csúcspontját a zenei élményt és a látogatottságot illetően. A program szerint a hazai technózene koronázatlan királya, Marko Nastić lépett föl.