2024. április 20., szombat
LABDARÚGÓ-EB - NEGYEDDÖNTŐ

Izland megtépázná a gall kakasokat is

Egyértelműen a vasárnapi negyeddöntő kapcsán a legkönnyebb esélyekről beszélni, a Franciaország–Izland találkozón ugyanis a házigazdák toronymagas favoritok, Izland eredményeit már eddig is a csoda kategóriába sorolják a futballszurkolók. A franciák ráadásul szeretnek és tudnak is otthon játszani, amit jól illusztrál, hogy az egyaránt hazai rendezésű 1984-es Európa-bajnokságot és 1998-as világbajnokságot is megnyerték. Ahhoz, hogy a végső sikerre a mostani kontinensviadalon is legyen esélyük, meg kell állítaniuk az izlandiak menetelését. Azokét az izlandiakét, akik egy 330 ezres lélekszámú szigetország focitörténetének legnagyobb sikerét élik, minden, a tornán töltött perc igazi ajándék a keretnek és a szigetlakóknak is. A párharc továbbjutója az elődöntőben az Olaszország–Németország negyeddöntő győztesével mérkőzik majd meg csütörtökön a marseille-i Vélodrome gyepén.

A franciák nem játszanak rosszul a tornán, de azért nem is nyújtottak még maximálisan meggyőző teljesítményt, egyik fő erényüknek tekinthetjük, hogy a hajrában is képesek mérkőzéseket eldönteni, illetve hátrányból is tudnak fordítani. Akár úgy is fogalmazhatnánk, hogy eddig annyit nyújtottak az Eb-n, amennyi a céljaikhoz feltétlenül szükséges volt. Féltették a francia együttest a kontinenstorna előtt, mivel csak barátságos mérkőzéseket játszott a 2014-es vb óta, elvégre házigazdaként nem kellett selejteznie, így nem lehetett tudni, hogy tétmeccseken mire lesznek képesek Didier Deschamps kiválasztottjai. A nyitómeccset a hajrában döntötték el, és nyertek 2:1-re, a második fordulóban Albániát szintén a legvégén törték meg, és végül 2:0-s győzelmet arattak, majd Svájc ellen játszottak egy számukra csoportelsőséget, Svájcnak pedig a második helyet biztosító 0:0-t. A nyolcaddöntőben aztán remegett a léc egy ideig, hiszen Írország egy gyors büntetővel előnyhöz jutott, és sokáig meg is őrizte a fórt, a második játékrészben Griezmann duplájával azonban fordítani tudtak a gall kakasok. Tartás és erő tehát van bennük, két kulcsjátékosuknak eddig a West Hamből a válogatott sztárjává előlépő Dimitri Payet és az atléticós Antoine Griezmann bizonyul, a franciák hat góljából előbbi kettőt, utóbbi hármat vállalt, rendkívül sokban függ a házigazdák támadójátéka ennek a párosnak a teljesítményétől. Rájuk számíthat Deschamps Izland ellen is, a hátsó régiók viszont komoly fejtörést okozhattak neki, hiszen a középhátvéd Adil Ramira és a főként védekező középpályásként bevetett N’Golo Kantéra sem számíthat eltiltás miatt, a hírek szerint előbbit a lyoni, de a Barcelona által is megkörnyékezett Samuel Umtiti helyettesíti majd, utóbbi helyére pedig a Crystal Palace futballistája, Johan Cabaye kerülhet be a kezdőcsapatba. Minden hátráltató tényező ellenére is óriási lebőgés lenne, ha a meglepetést meglepetésre halmozó északi együttest ők sem fektetnék két vállra.

Izlandi oldalon már a kijutás is óriási haditettnek számított, a gejzírjeiről és bálnavadászairól ismert szigetország ugyanis történetében először vehet részt nagy tornán. Már azt is megsüvegelendő teljesítménynek tartotta mindenki, hogy az izlandiak az A jelű selejtezőcsoportban második helyen végeztek Csehország mögött, többek között Törökországot és Hollandiát megelőzve. Utóbbiak ellen ráadásul hazai pályán és idegenben is győzni tudtak, ami azért figyelmeztető jel lehetett minden ellenfél számára, hogy nem szabad őket félvállról venni. Az F csoportban aztán 1:1-et játszottak Portugáliával és Magyarországgal is, majd az Ausztria elleni 2:1-es sikerrel megszerezték a csoport második helyét. A nyolcaddöntőben már a 4. percben hátrányba kerültek, de még a 20. perc előtt fordítani tudtak, és meg is óvták előnyüket Anglia ellen, így jutottak a legjobb nyolc közé. Legnagyobb erősségük a nagyon masszív csapatvédekezés, a hátsó faluk egyébként is félelmetes, csupa 188–192 cm magas óriásból áll, ha jó napot fognak ki, bárkit megállíthatnak, a középpályán pedig ott a Premier League-ben pallérozódó Gylfi Sigurðsson, akinek az előkészítés a fő feladata, fontos láncszem a csapatkapitány Aron Gunnarson is, illetve a gólszerzésért felelős Jón Dadi Bödvarssontól, Kolbeinn Sigthórssontól és Alfred Finnbogasontól is sokat várnak a drukkerek. Jól mutatja, mennyit erősödött az utóbbi években az izlandi válogatott, hogy a legismertebb játékosra, a 37 éves Eidur Gudjonhsenre már csak csereként számítanak. A középpályás Birkir Bjarnason úgy érzi, az angolok elleni siker nem változtatott a hozzáállásukon: „Ez a csapat hihetetlenül összeszedett és fegyelmezett, ahogy láthatta is mindenki, és ez nem változik, alakuljanak bárhogy is a meccsek. Úgy látom, mindenki türelmes. Hihetetlen lenne, ha kiütnénk a franciákat Franciaországban, de ez a célunk.”

Franciaország–Izland

Helyszín: Saint-Denis, Stade de France (80 000 férőhely).

Időpont: vasárnap, 21 óra (M4, RTS1, HRT2).

Játékvezető: Björn Kuipers (Hollandia).

A várható kezdőcsapatok, Franciaország: Lloris, Sagna, Koscielny, Umtiti, Evra, Pogba, Cabaye, Matuidi, Griezmann, Giroud, Payet.

Izland: Halldórsson, Sævarsson, Árnason, R. Sigurðsson, Skúlason, Gudmundsson, Gunnarsson, G. Sigurðsson, B. Bjarnason, Bödvarsson, Sigthórsson.