2024. április 18., csütörtök

Aszad elnöki határozattal hagyta jóvá az új kormány megalakulását

Bassár el-Aszad szíriai elnök vasárnap határozattal hagyta jóvá az Imad Mohamed Deeb Hamisz miniszterelnök vezette új kormány megalakulását, amelyben azonban a kulcsfontosságú tárcák élén nem történt személyi változás.

A szíriai elnök június 22-én bízta meg Hamiszt kormányalakítással, aki a villamosenergiaügyi miniszteri tisztséget töltötte be Vael Nadír al-Haláki korábbi miniszterelnök kormányában. Hamisz az országot 1963 óta kormányzó Baasz pártnak 1977 óta tagja.

Valíd Moallem külügyminiszter, Ibrahím as-Saar belügyminiszter, illetve Fahad Dszászim al-Freidzs védelmi miniszter megtarthatta tisztségét az új kormányban.

A gazdasági és kereskedelmi miniszteri tisztséget Adíb Majalah kapta az új kormányban, aki korábban a szíriai nemzeti bank igazgatója volt. Sajtóértesülések szerint vezető szerepet játszott abban, hogy megvédte a több mint öt éve polgárháború dúlta ország fizetőeszközét, amikor az a dollárhoz képest zuhanni kezdett.

A szíriai konfliktus több mint 200 milliárd dolláros kárt okozott az ország gazdaságának és infrastruktúrájának. Szíria bruttó hazai terméke (GDP) ma kevesebb mint fele a háború előtti, 2011-es szintnek.

A konfliktus miatt a szíriai font az erőfeszítések dacára korábbi értékének több 90 százalékát elveszítette.

A damaszkuszi székhelyű kormány ellenőrzi az ország nyugati felének népesebb városait, Idlíb és Aleppó kivételével. Előbbi a lázadók kezén van, utóbbi várost pedig csak félig tartják ellenőrzésük alatt a kormányerők.

Emellett a kurd erők kiterjedt területekkel bírnak a török-szíriai határ szíriai oldalán, míg az Iszlám Állam nevű terrorszervezet megszállva tartja a keleti Rakka és Deir ez-Zór tartományokat.
A damaszkuszi kormány által ellenőrzött területeken áprilisban parlamenti választásokat tartottak, amelyek érvényességét az ellenzéki erők vitatják.

Június 6-án tartotta első ülését az új szíriai parlament, amelyben a korábbi törvényhozási ciklusokhoz hasonlóan ezúttal is a Bassár el-Aszad elnök mögött álló Baasz párt képviselői vannak nagy többségben. A megújult 250 fős törvényhozásban 165 képviselői helyet az országot 1963 óta kormányzó Baasz párt tagjai foglalják el, ezen kívül legalább 17 mandátumot szereztek a nemzeti egységlistán szereplő, Baaszhoz közel álló jelöltek.

A szíriai elnöki kormányzati rendszerben a parlamentnek és a kormánynak gyakorlatilag nincs hatalma.