2024. március 29., péntek

Mi fán terem a pizzaszerkesztő?

A vidékünkön a kreatív ipar részeként a maga nemében egyedülálló internetes portállal és okostelefonos alkalmazással rukkolt elő két vajdasági fiatalember – Kezdeményezésüknek jótékonysági j

Valószínűleg mindannyian voltunk már olyan helyzetben, hogy a munkáról későn hazaérkezve túl fáradtak voltunk a főzéshez, viszont ahhoz sem volt kedvünk, hogy burekkal, hamburgerrel, vagy valamilyen más gyorsétellel csillapítsuk éhségünket. Ilyenkor persze legjobb lenne elmenni valamelyik étterembe, viszont hirtelen fogalmunk sincs arról, hogy a városunkban működő éttermeknek milyen is a kínálata, illetve azt sem tudjuk, hogy mennyi pénzt készítsünk az estebéd kifizetésére.

Ostojin Olivér és Bűn Zoltán (Horváth Zsolt felvétele)

Ostojin Olivér és Bűn Zoltán (Horváth Zsolt felvétele)

Elsősorban ebben nyújt hasznos segítséget egy zentai és egy magyarkanizsai fiatalember internetes és okostelefonos szolgáltatása, amelyek segítségével egyelőre öt észak-bácskai település éttermeinek a kínálatával ismerkedhetünk meg, rendelhetünk ételt és asztalt is foglalhatunk. Ezenkívül a közelmúltban elkészült az internetes pizzaszerkesztő alkalmazásuk is, melynek segítségével saját magunk állíthatjuk össze, s rendelhetjük házhoz az általunk kívánt pizzát.

A netkonobar.com elnevezésű internetes oldal és androidos alkalmazás ötlete Bűn Zoltán, zentai biztosítási menedzser fejéből pattant ki, aki munkájából adódóan sokat van úton, s megelégelte, hogy ilyenkor kizárólag pljeskavicával és burekkal csillapíthatta az éhségét, ezért betért egy étterembe, ahol viszont nagyon rossz kiszolgálásban volt része, s az általa megrendelt étel ára sem egyezett azzal, amit az étterem szórólapján látott.

Hazafelé jutott eszembe, hogy az időszűkében lévő, ezért hetente egy-két alkalommal étteremben ebédelő, vagy pedig ezekből ételt rendelő embereknek szükségük lenne egy olyan szolgáltatásra, amelyen keresztül gyorsan tájékozódhatnak az ételválasztékról. Feleségemmel, Edittel megállapodtunk abban, hogy a polgároknak érdekes lehet egy olyan rendszerbe szedett portál, amelyben benne van az étlap, s amennyiben pedig ez át van ültetve egy applikációba is, akkor mindenki az okostelefonján leellenőrizheti, hogy a közelében milyen éttermek milyen ételeket kínálnak – mesélte Zoltán, s hozzáfűzte, hogy ezt követően piackutatást is végzett, amelynek során kiderült, hogy széles körben is szükség mutatkozik egy ilyen internetes portálra. Ezután Ostojin Olivér magyarkanizsai végzős egyetemista személyében megfelelő stratégiai partnerre lelt, akivel teljes mértékben kiegészítik egymást. Olivér ugyanis technikai és kommunikációs vonalon foglalkozik a szolgáltatással, Zoltán pedig a marketingért és a logisztikáért felel. A projektfejlesztésben köszönettel tartoznak Erdudac Dániel és Sípos József szabadkai webfejlesztő partnereinknek a hasznos segítségért, valamint Szabó Endre zentai számítógépes grafikus magas szintű együttműködéséért.

Jelen pillanatban egyébként Adán, Hajdújáráson, Horgoson, Magyarkanizsán és Zentán 17 étterem kínálatáról tájékozódhatnak az internetes oldal felhasználói. Olivér szerint nagyon kevés, általuk felkeresett étterem tulajdonosa utasította el, hogy partnere legyen a fiatalembereknek, túlnyomó többségük beleegyezett a szolgáltatás igénybevételébe, s legtöbben közülük egy teljes évre előre kifizették a felhasználási díjat.

Lényegében annyira megtetszett nekik a szolgáltatás, hogy megbíztak bennünk, és egy évre előre kifizették az előfizetési díjat – jegyezte meg Olivér.

Számunkra nagyon lényeges a bizalomépítés. Vagyis az, hogy az éttermek tulajdonosai úgy érezzék, hogy mi többet adunk nekik, mint amennyit ők gyakorlatilag elvárnának – emelte ki Zoltán, s hozzátette, hogy ezért cserébe mindig meglepik őket valamivel, s olyan újdonságokkal rukkolnak elő, amely érezhető forgalomnövekedést generál az éttermek számára. Ezenkívül ötletekkel és javaslatokkal is ellátják a tulajdonosokat, vagy pedig új kapcsolatokat is biztosítanak számukra.

Akkor, amikor mindenki másoktól harácsolni szeretne, mi hosszútávra köteleztük el magunkat velük, s ezt igazolja az is, hogy a községekkel gyakorlatilag kötöttünk egy együttműködési szerződést, amelynek keretében a község idegenforgalmának fejlesztésében segédkezünk önzetlenül – ecsetelte.

Az internetes oldalt februári elindulása óta ezidáig több mint százhúszezren tekintették meg, naponta pedig mintegy ezren fordulnak meg az oldalon.

A két fiatalember elmesélte azt is, hogy az éttermek tulajdonosai kezdetben nehezen szoktak hozzá, hogy partneri kapcsolatban állnak az éttermen kívül valakivel, ezért az elején nagyon sok energiájuk elment arra, hogy noszogassák őket a heti menülistájuk időben történő elküldésére. Az utóbbi időszakban valamelyest változott a hozzáállásuk, mert rájöttek arra, hogy ez érdekükben áll – nyilatkozta Olivér, s elmondta, az is megtörtént, hogy a felhasználó magánszemélyek írtak nekik, hogy ez meg ez az étterem nem frissítette a menüétlapját.

Eddig egy átlagos személy, amikor kíváncsi volt arra, hogy az éttermek kínálatában aznap milyen ebéd szerepel, mindegyiket külön-külön felhívta – mutatott rá a magyarkanizsai fiatalember, s hozzáfűzte, hogy ezzel szemben a netkonobar.com-on keresztül össze tudja hasonlítani a különböző éttermek árjegyzékét, közöttük az ezekben felszolgált napi menük árát, s ezzel lényegében pénzt is megtakaríthat.

A honlapon nemrég kezdte meg működését a fiatalemberek új szolgáltatása, a Pizzaszerkesztő. A térségünkben a maga nemében egyedülálló internetes bővítmény kapcsán a fiatalemberek elmesélték, hogy a felhasználók lényegében nincsenek korlátozva az éttermek, pizzériák étlapján szereplő pizzakínálatra, s meg tudják szerkeszteni a saját pizzájukat: kiválaszthatják a méretét, a tészta vastagságát, az alapokat, végül pedig a feltéteket is, s tudják variálni ezeket.

A felhasználók ezidáig nem láthatták az adott étterem kínálatában szereplő összes feltétet, a pizzaszerkesztőn keresztül viszont láthatják ezeket, s így összeállíthatják a kedvenc pizzájukat – magyarázta Zoltán, s hozzáfűzte, hogy ezzel a felhasználók legmagasabb igényeit is ki tudják elégíteni, nemcsak a tartományunk területén, hanem a környező régióban is. A pizzát a lakcím, e-mail cím és a mobilszám megadása után az oldalon meg is rendelhetik, a pizzériából pedig a rendelést követően visszajeleznek nekik, hogy mennyi idő múlva szállítják ki az ínyencfalatot. A fiatalemberek szerint az így történő rendeléssel annak az esélye is minimalizálódik, hogy a pizzafutár téves címre szállítsa ki az ételt.

Kiemelném, hogy az ételrendelésből származó bevétel egy százalékát egyébként a zentai Tiszavirág Alapítvány folyószámlájára, a Zentai Közkórház computer-tomográfjának a megvásárlására utalják át.

A netkonobar.com kínálatába a közeljövőben a törökkanizsai, palicsi és szabadkai éttermek és pizzériák is bekerülnek, hosszútávon pedig egész Észak-Vajdaság, néhány éven belül pedig az egész tartomány területét fel szeretnék ölelni.

Számunkra a minőség a legfontosabb, nem pedig a mennyiség – jegyezte meg Zoltán, s hozzátette, hogy ezért folyamatosan mérik a felhasználók elégedettségét, akik a Facebook rajongói oldalukon és a portálon is egytől ötig terjedő skálán értékelhetik a szolgáltatás minőségét.

Ostojin Olivér ezzel kapcsolatban elmondta, hogy az éttermeknek partnerei, ezért állandóan kommunikálnak egymással, s amennyiben szükséges, akkor segítenek nekik.

A portálon regisztrált éttermek, amennyiben igényelik, különböző statisztikai adatokat is kaphatnak az éttermük oldalának a látogatottságáról, így amennyiben szólnak valamelyik akciójukról, eseményükről, akkor ezt népszerűsíteni kezdik, s pontosan meg tudják mondani, hogy a kérdéses oldalra a szokásosnál mennyivel több ember látogatott el.

A felhasználóktól ezidáig számos pozitív visszajelzés érkezett az internetes portállal és a pizzaszerkesztővel kapcsolatban – mesélte a két fiatal, s hozzátették, hogy ez lényegében olyan dolog, amit az emberek elvárnak, s lehet, hogy szolgáltatásukkal megelőzték a saját korukat.

Amikor meséltünk nekik az egészről, az emberek többsége először nem hitte el, hogy ilyen dolog is elérhető Vajdaságban, a 2016-os évben. Amikor pedig megfigyelték a működését, meglepődtek, s elmondták, hogy most látták a tévében, hogy Dubajban létezik ilyesmi, s hogy lehet ezt itt megcsinálni? – mesélte az egyik élményüket Olivér, s kihangsúlyozta, hogy ez a felhasználói elégedettség ad nekik erőt ahhoz, hogy ezzel foglalkozzanak, s azért csinálják, hogy emelkedjen az életminőség itt a környéken.

Az internetes portál egyébként június végétől arcfelvarráson is átesik. Ennek kapcsán Olivér elmesélte, hogy emberközelebbé teszik az oldal megjelenését, s ezért is döntöttek egy természetes fahatású háttér mellett. Ezenkívül a pizzaszerkesztő androidos verzióját is mielőbb elérhetővé szeretnék tenni, aminek köszönhetően okostelefonokon is összeállíthatjuk és megrendelhetjük majd kedvenc egyéni pizzánkat, amivel úgyszintén gyorsítanak a rendeléseken.

Beszélgetésünk végén Bűn Zoltán kihangsúlyozta, küldetésüknek tekintik, hogy Tisza mente községeinek lehetőséget adjanak arra, hogy az idegenforgalmukat és a vendéglátóiparukat felvirágoztathassák.

Az itteni emberek megérdemlik ezt, mi ezzel tudnánk maradandót alkotni – emelte ki, s hozzáfűzte azt is, hogy a következő lépésük az lesz, hogy leülnek tárgyalni a községek idegenforgalmi szervezeteivel, és felvetik nekik azt a lehetőséget, hogy az oldalon szereplő térkép tartalmazza a térségben lévő látványosságok, vadászlesek, horgászhelyek stb. pontos koordinátáit, s így is tehetnek valamit az idegenforgalom fejlesztése érdekében. A turisták ugyanis a portál, illetve az applikáció segítségével eljuthatnak ezekre a lokációkra.  

Nyitókép: Ostojin Olivér és Bűn Zoltán (Horváth Zsolt felvétele)