2024. március 29., péntek

Továbbra is bizonytalan a DTD Krivaja sorsa

A topolyai székhelyű vízgazdálkodási társaság dolgozói már csaknem két hónapja sztrájkolnak. A vállalat élére kinevezett állami megbízott az illetékes tartományi szervek segítségére számít.

Május 12-e óta sztrájkolnak már a topolyai székhelyű DTD Krivaja Vízgazdálkodási Gazdasági Társaság dolgozói. Elmaradt béreik kifizetését követelik. Előbb csak figyelmeztető sztrájkot jelentettek be, ami május 23-áig tartott, azóta pedig általános sztrájk van érvényben. A sztrájk esetére a törvényben előírt minimális munkatevékenységet azonban elvégzik a szebb napokat is megért vízgazdálkodási vállalat dolgozói. A 26 dolgozót foglalkoztató céget hivatalosan hidrológiai objektumok építésére és karbantartására jegyezték be. A jelenlegi és az egykori dolgozók a régebbről elmaradt bérek kifizetéséért korábban már beperelték a vállalatot. A bérek kifizetése ugyanis egészen 2012-től kezdődően rendszertelen volt. Ebben az évben pedig összesen kétszer kaptak félhavi fizetést. A bíróság a vállalatot az elmaradt bérek kamatostól történő kifizetésére kötelezte. A DTD Krivaja folyószámlája a bírósági döntés következtében egy ideje már több mint 20 millió dinárral van zárolva. Sajnos egyelőre még nem is látszik a kiút a jelenlegi súlyos helyzetből. Milena Vučković, a vállalatban működő szakszervezet elnöke elmondta, hogy még a sztrájkba lépést követően levélben fordultak az illetékes állami szervekhez, de máig nem kaptak visszajelzést.

A DTD Krivaja 2015 augusztusáig társadalmi vállalatként működött, majd ennek a tulajdonformának a végleges megszüntetését követően államosították. Ezzel egyidejűleg azonban nem került fel a közvetlen költségvetési eszközfelhasználók listájára. Az államosítást követően Milana Počuča asszonyt nevezték ki az állami tőke gondnokává. Megkerestük az állami megbízottat, aki elmondása szerint most arra számít, hogy a közelmúltban megalakult tartományi kormány és a most alakuló új tartományi adminisztráció foglalkozik majd a vállalat sorsával. Hangsúlyozta, hogy a vállalat helyzetének megoldásához nem elegendő annyi pénzt biztosítani, hogy a folyószámla blokádja megszűnjék, hanem tartós és fenntartható megoldást kellene találni. Počuča elmondta még azt is, hogy a tartományi illetékesek mellett a vállalat képviselői meghallgatást kértek a köztársasági hatáskörökkel rendelkező Vízügyi Igazgatóság képviselőitől is, hogy közösen próbáljanak megoldást találni.

Cecilija Vujnović, a DTD Krivaja műszaki részlegének vezetője elmondta, hogy a vállalat illetékességébe tartozó víztározókban a helyzetet folyamatosan figyelemmel kísérik. A dolgozók a sztrájk idején is eleget tesznek törvényes kötelezettségeiknek, ami a munkafeladatok minimális ellátását illeti. A napokban négyzetméterenként mintegy 20 liternyi csapadék hullott ezen a tájon, így most a tározók fel vannak töltve. A csapadék megnövelte a talajvíz szintjét, ezért magas a Krivaja folyó vízszintje, ami a műszaki osztályvezető meglátása szerint nem jelent veszélyt. A részlegvezető úgy vélekedik, hogy most elegendő vizet tudtak tartalékolni, és az esetleges öntözési igényeknek ismét eleget tudnak majd tenni. Június elején már jelentős területeken végeztek öntözést Zobnaticától Bácsfeketehegyig. A Topolyai-tavon pedig megkezdődött a strandidény, a víz hőmérséklete tartósan 20 fok feletti és a minőséggel sincsenek gondok.