2024. április 20., szombat

Szülőföldön tartani a magyarságot

Megnyitotta kapuit a XIV. Vajdasági Szabadegyetem

Két jelentős ifjúsági szervezetünk, a VIFÓ és a VaMaDisz szervezésében immáron XIV. alkalommal került megrendezésre a Vajdasági Szabadegyetem. Az esemény helyszíne ezúttal is a kishegyesi Kátai-tanya. Az idei téma a vállalkozás, ami egybecseng a magyar kormány által meghirdetett külhoni fiatal magyar vállalkozók évével. A szabadegyetemen résztvevő fiatalok megismerkedhetnek az önfejlesztéssel, a sikeres életpályamodellel, a vállalkozásindítással és vállalkozásfejlesztéssel, valamint a start-up vállalkozásokkal.

A hat napig tartó Vajdasági Szabadegyetem hivatalos megnyitójára tegnap 13 órakor került sor, s a megnyitó előadás vendége volt Potápi Árpád János, nemzetpolitikáért felelős államtitkár, Pánczél Károly, a Magyar Országgyűlés Nemzeti összetartozás bizottságának elnöke, Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke és Hajnal Jenő, a Magyar Nemzeti Tanács elnöke. A Szabadegyetem résztvevőit Csikós Tibor, a VIFÓ elnöke és Sóti Attila, a VaMaDisz elnöke köszöntötte.

A magyar kormány komoly összegekkel támogatja a fiatal magyar vállalkozókat, mondta el Potápi Árpád János.

Potápi Árpád János tartotta meg a szabadegyetem nyitóelőadását (Ótos András felvétele)

Potápi Árpád János tartotta meg a szabadegyetem nyitóelőadását (Ótos András felvétele)

-A külhoni fiatal magyar vállalkozók évét tavaly hirdettük meg. December 3-án döntött erről a Magyar Állandó Értekezlet, és a magyar kormány 750 millió forinttal támogatta az egész éves programot. Ez a program a szakképzés évéből nőtt ki, amit az idei évben is továbbviszünk 500 millió forinttal. Ezekből az összegekből az elmúlt és az idei évben 4 intézményt támogatunk Vajdaságban, illetve a következő évben minden szakképző intézmény valamiféle támogatásban fog részesülni. A vállalkozók számára pedig 525 millió forint összegben írtunk ki pályázatot, amelyen július 15-éig lehet pályázni.

Potápi Árpád János elmondta azt is, hogy főként mezőgazdasági vállalkozók, házi feldolgozással foglalkozó vállalkozók, informatikusok és a szolgáltató szektorban vállalkozók jelentkezésére számítanak. Az államtitkár arról is szólt, hogy a szabadegyetem legnagyobb jelentősége a találkozásban rejlik.

– Minden olyan alkalom, ami bennünket, embereket összehoz, nagyon fontos a társadalom szempontjából. S ha ez egy nemzetiségi társadalom, ami meg akar kapaszkodni, akkor ez még inkább így van. Itt egy nemzetpolitikai táborról van szó, ahol alapvetően vajdasági fiatalok vannak, de szép számban érkeznek máshonnan is. Ez az egy hét lehetőséget teremt számukra, hogy különböző témákkal foglalkozzanak, de ezenkívül szórakozásra és egymás megismerésére is jut idejük. Ezzel a táborral kezdjük el a nemzetpolitikai táborok sorát. A jövő héten a Felvidéken lesz a Mart Fest, aztán Gombaszög és Szinevér, majd ezt a sorozatot a tusnádfürdői tábor fogja lezárni – számolt be az államtitkár.

Hasonló gondok sújtják mind az anyaországot, mind az elszakított országrészeket, mondta Pánczél Károly a nemzetpolitika céljai kapcsán.

– A nemzetpolitika legfontosabb célja, hogy a magyarság megmaradjon és gyarapodjon a szülőföldjén. Az mindig örömteli, ha a fiatalok önszerveződően ilyen találkozókat tartanak, és egy-egy régióból, elszakított országrészből találkoznak, s gondolkodnak a jövőn. Nem él könnyű időszakot Európa, s az Unión belül Magyarország sem. Gondolok itt a brit népszavazásra, a 2010-et megelőző gazdasági válságra vagy a migrációs válságra. Az is világosan látszik, hogy mind Magyarországot, mind az elszakított országrészeket erőteljesen sújtja az elvándorlás. Ezért az a célja az anyaországnak és az elszakított országrészek magyarjainak, hogy igyekezzünk megtartani a fiatalokat és a fiatal családokat a szülőföldön – hangoztatta Pánczél, majd hozzáfűzte, hogy épp az itt maradás érdekében történt egy nagy váltás a nemzetpolitikában az elmúlt évben. A gazdaságpolitika felé fordultak és ennek jegyében született meg a szakképzés éve program és a külhoni fiatal magyar vállalkozók éve program is. Mindkettő az itthon való boldogulást hivatott segíteni, fogalmazott Pánczél.

Pásztor István a résztvevő fiataloknak mondott beszédében megköszönte a VIFÓ-nak és a VaMaDisz-nak, hogy létrehozták a szabadegyetemet.

A határon innen és a határon túlról is érkeztek fiatalok (Ótos András felvétele)

A határon innen és a határon túlról is érkeztek fiatalok (Ótos András felvétele)

– Azt gondolom, hogy egy olyan hagyományt teremtettek meg, egy olyan közösségi teret hoztak létre, amelyből táplálkozva nagyon sokan indultak el a közélet különböző útjain, és jelentős pályákat futottak be. Meggyőződésem szerint, akik itt ülnek, azok ugyanilyen pályák előtt állnak. Ugyanakkor szeretném elmondani, hogy a nemzetpolitikában és a kisebbségpolitikában nincsenek könnyű csaták. Nagy csaták vannak, azok hosszú ideig tartanak, s amikor úgy tűnik, hogy az ember megnyerte a csatát, akkor kiderül, hogy mégsem. Ezért újra neki kell veselkedni, és a csatát addig kell vívni, még a végére nem érünk – mondta el Pásztor, utalva ezzel részben arra, hogy a VaMaDisz a jogtudományi karral ütközött meg egy bírósági perben. A VMSZ elnöke bejelentette, hogy az ifjúsági szervezetet, gerinces kiállásáért és az elmúlt években elért eredményeiért, fel fogja terjeszteni a Magyar Termék Nagydíjra.