2024. április 19., péntek

Indíts saját vállalkozást!

Vállalkozásindítás és a vállalkozásfejlesztés az idei, XIV. Vajdasági Szabadegyetem központi témája

Idén június 28-a és július 3-a között zajlik a Vajdasági Ifjúsági Fórum (VIFÓ) és a Vajdasági Magyar Diákszövetség (VaMaDiSz) szervezte XIV. Vajdasági Szabadegyetemen a kishegyesi Kátai-tanyán.

A megnyitó ünnepség június 28-án 13 órakor lesz, vendégként jelen lesz Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár, Pánczél Károly, a Magyar Országgyűlés Nemzeti összetartozás bizottságának elnöke, Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke és Hajnal Jenő, a Magyar Nemzeti Tanács elnöke. 16 órától ismerkedős, ügyességi játékok, közösségformáló versenyszámok lesznek, a vacsora után 21 órától pedig borkóstolóval egybekötött táncházba várják a résztvevőket.

A szervezők a Szabadegyetemre való jelentkezés idei felhívásában az Ismerd meg önmagad, fejlődj és indíts saját vállalkozást! mondatot választották mottóként, az idei rendezvény központi témája így a vállalkozásindítás és a vállalkozásfejlesztés, az előadásokon pedig emellett az önfejlesztésről, a sikeres életpályamodellről is hallhatnak az érdeklődők. Június 29-én is az előadások témái között találjuk az üzleti marketing és üzleti terv kidolgozásának elsajátítását, saját vállalkozás alapítását, az állandó szakmai monitoringot. Ződi Ildikó, a Szabadkai Üzleti Inkubátor igazgatója a sikeres fiatal vállalkozás alapjait ismerteti, és közönségtalálkozóra is sor kerül három sikeres fiatal vállalkozóval. Másnap nemzetpolitikai kerekasztal-beszélgetés lesz a Bíró Károly Alapítvány szervezésében, melynek vendége Gulyás Gergely, az Országgyűlés törvényalkotásért felelős alelnöke lesz, majd Tonk Emil üzleti szaktanácsadó előadása következik. Július 1-jén az agrárvilág nyújtotta vállalkozási lehetőségek, tanya és turizmus, gazdaságfejlesztés Vajdaságban szerepel az előadások témái között. Az előadók: Pongrácz Máté agrárszakember, Nógrádi Zoltán mórahalmi polgármester, Juhász Bálint, a Prosperitati Alapítvány igazgatója. A nap közéleti kerekasztal-beszélgetéssel zárul, melynek témája a diák- és ifjúsági szervezetek jelentősége, társadalomformáló szerepük, az MNT-ösztöndíjrendszer. Vendégek: dr. Aáry-Tamás Lajos oktatási jogok biztosa és Gulyás Tibor, a Hallgatói Önkormányzat Országos Konferenciájának elnöke. A július 2-ai zárónapon Zsemberi János (Sat-Trakt Kft.), Brindza Lajos (Capriolo Kft.) és Vastag Tibor (Con-bau Kft.) tart közös előadást Út a sikeres nagyvállalkozásig Vajdaságban címmel, őket Simon Vilmos egyetemi docens követi Innováció, mint kitörési lehetőség a Vajdaságban című előadásával, majd Csiszár Dénes zárja az előadók sorát Vállalati menedzsment, marketing címmel.

A tartalmasnak, informatívnak és érdekesnek ígérkező előadások mellett jut idő a barátkozásra, szórakozásra is, a résztvevők táncházzal, kvíznighttal, karaokeesttel, Felméri Péter előadásával, koncerttel zárhatják a napot.

A rendezvényre való jelentkezés határideje pénteken volt. Ahogy a szervezőktől megtudtuk, közel 100-an jelentkeztek. Az előadások egyénként nyitottak, bárki betérhet a Kátai-tanya amfiteátrumába meghallgatni azokat.