2024. március 28., csütörtök
PÉCS, A KULTÚRA VÁROSA

Fényfesztivál kétezer éves időutazással

Pécs magyarországi viszonylatban is élen jár a kulturális rendezvények gyakoriságával, nem kevésbé változatosságával. Májusban családi piknik színhelyévé tették a neves Zsolnay Negyedet, július 1-je és 3-a között pedig fényfesztivállal teszik feledhetetlenné a hétvégét. Ahogy leszáll az éj, a képzelet világába csöppenünk: fényárba borul a belváros, a fényfestészeti remekek, fényépítmények és installációk örök élményként kápráztatják el a látogatókat. A város ilyen módon is bizonyítani szeretné, hogy nem véletlenül volt a kultúra európai fővárosa 2010-ben, továbbra is a kultúra városa kíván lenni.

Nemcsak az esti fényfestés miatt tartogat meghökkentő meglepetéseket a fesztivál, hiszen Pécs utcáin sétálva ötméteres sárkányokkal, janicsárokkal vagy akár Liszt Ferenccel is találkozni lehet majd. Megelevenedik Pécs történelme: testközelből tapasztalható meg az ókortól a középkoron át az újkorig tartó história lenyűgöző hangulata, melyhez a város egyedülálló épített öröksége adja a hátteret. A szervezők szerint az állandó történelmi programok során hat helyszínen kel életre egy-egy kor. Láthatók lesznek római kori szokások, életképek, a pogány többistenhit és az ókereszténység találkozása, lovas solymászbemutatók, müezzin, fegyveres produkciók, középkori leányrablás és rabszolgavásár, valósághű csatajelenetek. A látogatók tanulhatnak ókori játékokat, olimpiai versenyszámokban mérhetik össze tudásukat, Vesta papnők jósolnak nekik, és kisebb dramatikus előadások, életképek elevenednek meg szerte a belvárosban.

Hagyományteremtő szándékkal, első alkalommal Pécs történetében nagyszabású felvonuláson vehetnek részt az érdeklődők. Részt vesznek a Pécs életében fontos szerepet betöltött történelmi személyiségek megelevenített alakjai, a felvonulást a fesztivál történelmi játékaiban részt vevő szereplők kísérik, hagyományőrző csoportok, zenészek, zenekarok, zárásként pedig mulatságos és szórakoztató történelmi divatshow-t mutatnak be a szereplők a Zsolnay Negyedben.

A gyerekek kipróbálhatják a játszóházakban az ókori és középkori játékokat, míg a hagyományos kézműves mesterségeket bemutató vásártéren kosárfonó-, fanyüvő-, fazekas-, fonó-, szövő- és varróbemutatókkal várják őket. Mindemellett sok meglepetés és érdekesség tarkítja a történelmi programokat: az Ort-Iki Társulat előadásai, a Hollóének, a Sub Rosa, a Tabulatura, a Trigonon és a Héttorony Hangászok koncertjei, valamint kisebb történelmi színjátékok. A Zsolnay Fényfesztivál alatt Pécs utcáin a történelmi korok megidézésén túl újcirkuszi és utcaszínházi produkciók láthatók. A nagyszínpadra Natalie Imbruglia és Buika ígéretes koncertje várható, érkeznek utcazenészek a világ számos tájáról, a magyar előadók közül kiemelkedik a Hot Jazz Band, a Kerekes Band és a Hollóének Hungarica régizene együttes.